Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Il Ferro-ügy: két nap alatt kétszáz károsult jelentkezett

Két nap alatt több mint kétszázan jelentkeztek annál a pertársaságnál, amely az Il Ferro autóreklám cég károsultjait szeretné összegyűjteni. A kezdeményezést a cég alvállalkozója indította el, amely felszámolási kérelmet nyújtott be az Il Ferro ellen. A lanchidradio.hu.


Dátum: 2007-05-20 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:11:17.338427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két nap alatt kétszáznál több autós jelentkezett annál a pertársaságnál, amely az Il Ferro cég károsultjait akarja összegyűjteni. A pertársaság létrehozását a cég alvállalkozója kezdeményezte, amely felszámolási eljárást indított, mert hétmillió forinttal tartozik neki az autóreklámmal foglalkozó IL Ferro. A pertársaság célja, hogy minél több károsultat összegyűjtsön, hiszen ez előremozdítaná a soron kívüli bírósági eljárást és fajsúlyosabbá tehetné az ügyet - mondta a pertársaság szóvivője, Menyhért Mészáros László. A károsultak jelentkezését a www.caramell.extra.hu nevű internetes tárhelyen várják, és két-háromezer ember jelentkezésével számolnak.

Az alvállalkozón kívül a becslések szerint öt-hatezer olyan magánszemély lehet, akiknek jelentős összeggel tartozik az Il Ferro a gépkocsin elhelyezett reklámért. A legkisebb összeg 40-50 ezer forint lehet, de van olyan autós is, akinek ennél jóval több lehet a kára.

Az Il Ferro autónként 180 000 forintos regisztrációs díj befizetése után havonként 40-50 ezer forintos juttatást ígért a tulajdonosoknak a gépkocsin elhelyezett reklámfeliratért. Mivel az autósok ezt az összeget csak 1-2 hónapig kapták, vissza akarták kérni a regisztrációs díjat. Néhányan visszakapták a pénzüket, de legalább 5-6 ezren hiába követelték azt, ami járt volna nekik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság május 2-án csalás megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást az Il Ferro Kft ügyében.

lanchidradio.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek