Pokorni: Sok munkára lesz szükségünk, hogy helyrehozzuk a kormány hibáit
Sok munkára és rengeteg időre lesz ahhoz szükség, hogy jóvá tudjuk tenni a szocialista kormányok hibáit - hangsúlyozta beszédében Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.
Dátum: 2007-05-20 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:11:18.321478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A kormány józansága mintha eltűnt volt" - mutatott rá az elmúlt időszak hibás politikai döntéseire a fideszes politikus, kiemelve: kapkodás, szemellenzős politika és ultraliberalizmus jellemzi a Gyurcsány-kormány működését. Mint folytatta, az oktatás és az egészségügy teher számukra, olyan teher, amitől minél előbb meg akarnak szabadulni, és kizárólag piaci alapokra helyeznék őket. Ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz is a piacgazdaság pártján áll, csak nem minden téren és más mértékben, mint a jelenlegi kormány. "Arány és mérték kell, hogy legyen vezérfonalunk" - hangsúlyozta Pokorni Zoltán, kiemelve: a Fidesz programalkotásában is erre kell törekedni.
A párt alelnöke emlékeztetett arra is, hogy a Fidesz-kormány négy éve sem volt folyamatos felhőtlen diadalmenet. Az első két évben rengeteg nehézséggel kellett szembenéznünk, csak 2001-re értették meg az emberek, mit is akarunk - ismerte el Pokorni Zoltán. Sok munkára és rengeteg időre lesz ahhoz szükség, hogy jóvá tudják tenni a szocialista kormányok hibáit - mutaott rá a képviselő.
fidesz.hu