Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendvaiék hablatyolnak, Orbán Viktor perel

Lendvai Ildikó május végén azt állította egy sajtótájékoztatón, hogy a választások óta 650 milliárd forint közpénzt költöttek el gyanús módon. Ma a szocialista frakcióvezető ügyvédje azt állította, hogy Lendvainak nem volt köze a sajtótájékoztatón szétosztott sajtóanyaghoz. A sajtótájékoztatón elhangzottakkal megegyező témájú anyagot nyilván a gólya vitte Lendvai Ildikót segítő sajtósoknak a Köztársaság téri pártszékházba. Mindenesetre gyanús, hogy a kiosztott sajtóanyag, a Lendvai Ildikó által elmondottak és a másnapi tudósítások közt óriási hasonlóságot lehet felfedezni.


Dátum: 2003-01-21 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:09.947457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy napilap újságírójának tanúkénti meghallgatásával folytatódott Orbán Viktor Lendvai Ildikó ellen indított, tavaly októberben kezdődött személyiségi jogi pere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kedden. Orbán Viktor személyiségi jogai megsértésének megállapítását és nyilvános elégtételre kötelezést kér a bíróságtól az MSZP alelnöke ellen indított perében.

Orbán Viktor keresetében az áll: személyiségi jogokat sértett az a sajtóanyag, amelyet Lendvai Ildikó 2002. május 23-i sajtótájékoztatóján osztottak ki, "Fehér lapok az Orbán-kormány bukása utáni korrupciógyanús döntésekről" címmel. Az MTI az MSZP székházában májusban tartott sajtótájékoztatóról tudósítva májusban hírül adta: Lendvai Ildikó szocialista alelnök bírálta az Orbán-kormányt, amiért a választások óta - álláspontjuk szerint - összesen 650 milliárd forint közpénzt költött el gyanús módon.

Orbán Viktor keresetlevelében azt is kérte a bíróságtól, kötelezze egy forint jelképes, nem vagyoni kártérítés megfizetésére is a szocialista politikust.

A sajtótájékoztató körülményeinek tisztázása, Lendvai Ildikó sajtótájékoztatója és az ott kiosztott írásos anyag közötti összefüggés felderítése végett hallgatta meg kedden a bíróság az eseményről tudósító Magyar Nemzet című napilap újságíróját. A tudósító a tárgyaláson elmondta: úgy emlékszik, hogy a sajtótájékoztató elején osztottak ki a tudósítóknak egy 5-10 oldalas anyagot. Emlékezett, a politikus szóban is utalt a kiosztott lapokra. Az MSZP-s politikus ügyvédje kijelentette: nem vitatják, hogy a párt sajtómunkatársai osztották ki az iratot, azt azonban nem Lendvai Ildikó vagy az ő saját alkalmazottai írták, illetve osztogatták.

A per április 3-án folytatódik, a bíróság más napilapok és az MTI tudósítóját is tanúként idézi meg, illetve sor kerülhet Lendvai Ildikó személyes meghallgatására is.

Kérdés persze, hogy az alelnök - aki néhány nappal később már frakcióvezető lett - valóban nem tudta-e a sajtótájékoztatóján kiosztott sajtóanyagról, hogy mi áll benne. Ha mégis tudta, felmerül a gyanú: tagad, nem meri vállalni tetteinek következményét, s Lendvai Ildikóék szeretnék, ha a kisemberek vinnék el a balhét, ezért mindent a rájuk szeretnének kenni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek