Tarlós István kongresszusi beszédének szó szerinti leirata

Dátum: 2007-05-20 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:11:26.542295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Szép napot kívánok, szebb jövőt! Tisztelt Kongresszus, kedves egybegyűltek!

Az idő igaz, s ledönti, ami nem az - írta Petőfi. Már biztos, hogy lesz dolga az időnek. A politika legfőbb feladata, hogy a jövő generáció érdekeit is figyelembe véve szorgoskodjék a közjó megvalósításán. Ehhez működőképes demokráciára van szükség. A demokrácia stabilitása nemcsak a gazdasági fejlettségtől függ, hanem a politikai rendszer hatékonyságától és legitimációjától is. A hatékonyság mértéket mutat. Azt, hogy az érvényes rendszer mennyire képes kielégíteni a kormányzás elemi funkcióit. Legitimitást pedig kétfélét ismerünk: formális illetve tartalmi legitimitást. Formális, ha alakilag megfelel a választási törvény elvárásainak. Tartalmilag pedig annak függvénye, hogy értékei milyen mértékben egyeznek a különböző társadalmi csoportok többségének érdekeivel. Az uralkodó rendszer legitimitásának fontos fokmérője a hitelessége. A legitimációs válságok olyan éles megosztottságok következtében mélyülnek el, melyek a tömegtájékoztatás közreműködésével az általánosan elfogadott, de legalábbis bevált értékekhez képest egy egészen más értékrend köré akarnak és képesek szerveződni.

Ahogy Várkonyi Nándor kifejtette, a népek életében néha bekövetkezik az a pillanat, amikor régi szokások gyökeresen megváltoznak, az erkölcsök kivesznek, a hitek meginognak, az emlékek tekintélye és ereje szertefoszlik. Akik ezt a kevéssé örömteli pillanatot a totális anyagelvűséggel fűszerezve elérkezettnek látják most, ők azok, kik az igazmondás értékét is relativizálják. Igazi antitalentumok, akiknél az "anti" előrag nem a tehetség hiányát jelenti, hanem annak előjelét, a "mínuszt". Ők a valóság eszközeivel operálnak, de nem a valóság lényegét ragadják meg. Az ilyen antitalentumot nem fogják gátolni sem felebaráti megfontolások, sem az igazmondás belső kényszere, sem pedig egyéb lélekjelenségek ellenvetései. Olykor igen logikusnak tűnik, mert híján van bizonyos szimpátiáknak. Egyáltalán nem olyan ember, ki elveszítette az értelmét, hanem sokkal inkább olyan, aki legtöbb jó tulajdonságát elveszítette, csak épp az eszét nem. Lélektani tanulmányt igényelne kifürkészni észjárását, mivel egy-egy jelenségből, tényből olyan következtetéseket von le, amikkel elképeszti a megszokottnak mondott észjárású embereket. Ezt a hatást ő maga érvei és elméje fölényének tudja be.

Aki ilyen emberrel vitába száll, könnyen húzhatja a rövidebbet, mert annak agya annál gyorsabban működik, minél kevesebbet időzik olyan megfontolásoknál, amiket mérlegelő emberi ész tekintetbe vesz. Az ilyen, átlagostól eltérő gondolkodásnak az ország és a város vezető köreiben mintha szezonja lenne. A Kormány és a város vezetői téves és utópisztikus elemeket visznek be már a politikai arénába. Ez olyan kockázatot jelent, ami már veszélyeztetheti a társadalom egységét. Nem az a baj, hogy a politika megoszt, hiszen ez a többpártrendszer természetes velejárója. A baj az, hogy a megosztottság befurakodott mindenhová, oda is, ahol semmi keresnivalója nem volna, olykor még a családokba is. Ilyen körülmények között még a közjó fogalmának értelmezése sem könnyű feladat.

A Kormány és a város vezetőinek fejében sajátos értékrend és logika szabályai szerint rendeződnek a tények. Elveiket az élet törvényeivel azonosítják, így a kételynek lehetőséget se engedve próbálják rekonstruálni a múltat, rendezgetik a jelent, és készítgetik elő a jövőt, hogy aztán a múlt képe hamis, a jelené téves, a jövőjét pedig esetleg megcáfolhatja a történelem, ez már jottányit sem zavarja őket.

Eljutott az ország arra a pontra, ahol az igazmondás elveszítette jelentőségét. Kialakult egy új, baloldalinak mondott arisztokrata klikk, amelyik a legszabályosabban a nép fölé nőtt, nem is érzékelve annak valós problémáit. Az MSZP-SZDSZ jelenlegi kormányát az erőszakosság, a gátlástalanság jellemzi, ugyanakkor az egyszerű emberek mindennapi fájdalmaival szemben átható közömbösséget tanúsít. Eközben ki nem fogy a teljesíthetetlen, soha meg nem valósuló ígéretekből, melyekkel az igazságosság hamis ábrándját árulja hol a kis- és középvállalkozóknak, hol a gazdáknak, hol a nyugdíjasoknak, máskor a lakótelepek népének, vagy a romáknak.

Állandóan és alap nélkül a mostani ellenzék piac- és vállalkozásellenességét igyekezne bizonygatni, miközben nem győz a maradék, stratégiai jelentőségű cégeken is túladni, amire a kapitalizmust rég gyakorló országokban is alig akad példa. Nem szólva arról, hogy a vállalkozáspártiságot, a piacpártiságot a kormánykoalíció köreiben rendszeresen összetévesztik az őrizetlenül maradt táskák látványa által keltett vággyal. Mindeközben sikeresen demoralizálják a rendőrséget, intenzíven alázzák a társadalom kötőszöveteit képező tanárokat és orvosokat, a lakótelepek felújítási problémáit pedig szigorúan csak a választási kampányokban helyezik előtérbe. Van olyan kicsi, bizonytalan entitású, önmagát ma már minden alap nélkül ellenzékinek nevező politikai erő, amelyik a párbeszéd igényének bátortalan jelszavaival próbál szavazatokat szemezgetni. Ez szép, rendben is volna, ha igaz volna, de a párbeszédhez minimum szükséges sejteni, hogy a szavahihetőségét veszített baloldali kormány gyakorlati politikájának melyik elemét tekinthetjük egyáltalán baloldalinak. Nem minimumfeltétel az igazmondás és a becsületes politikai alkuk betartása is? Az Európai Unióban sereghajtó pozícióba kerültünk az újak körében, bár vannak, akik azt mondják, hogy csak rossz irányból szemléljük a menetoszlopot. Mindez sajnos, száraz tény.

A változáshoz friss levegőre, új alternatívára vár az ország. Az eredményes alternatíva, az erős Magyarországhoz vezető út jelenleg csakis az a fajta, az átlagemberek lelkületéhez sokkal közelebb álló és őszintébb plebejus politika lehet, amelyet az új többséget magában foglaló, a civil társadalomra támaszkodó Fidesz vezette polgári szövetség, a valódi ellenzék képvisel. Erős, öntudatos, partiképes, érdekérvényesítő Magyarországra vágyunk. Ilyen ország könnyebben alakul ki, ha erős a fővárosa. Erős Budapestre van tehát szükségünk, amely a nemzet egészének fővárosa. Amelyre minden ember büszke lehet, aki bárhol a világban magyarnak vallja magát. Ha egy város főváros, akkor tudomásul kell venni, hogy a nemzet többi részének is köze van ahhoz, hogy mi történjék ott, sőt, ahhoz is, hogy mi ne történjék meg. És nemcsak a tárgyiasuló eseményekre igaz ez, hanem a mentalitás fő jellemzőire is. Ha az összehasonlításra alkalmazott példát paradigmának nevezzük, nyugodtan mondhatjuk, hogy az erős Budapest alapfeltétele a paradigmaváltás.

A nemzet fővárosa ma megjelenésében, közállapotaiban, mentalitásában egyaránt rendetlen, agresszív, alapjában rossz hangulatú város. Mindenki érzékelheti a szemetet, az elhanyagolt, koszos közparkokat, a förtelmes grafitit, a közlekedési káoszt, a hajléktalan probléma szinte teljes megoldatlanságát. Mégis mondhatjuk, mindez csak a jéghegy csúcsa. A nagy többség nem is tudja, mi minden rossz történik Budapesten, hiszen a média, a sajtó, a jelenlegi főpolgármesterrel szemben még mindig nagyon kíméletes. Vannak, akik úgy érzik, hogy reménytelen e tekintetben bármilyen változásra számítani. Én azt mondom, ennél bízhatunk jobban a médiában, és lehetünk optimistábbak. Nemcsak azért, mert az MSZP-t is egyre jobban zavarja a főpolgármester működése, hanem azért is, mert vannak történelmi példák a sajtó véleményének, hozzáállásának módosulására.

Engedjék meg, hogy felidézzek egyet a sok közül Önöknek. Hogyan is írt Franciaországban a tekintélyes Monitor napilap 1815. márciusában, a Napóleon menetelése az Elbától Párizsig című cikksorozatában. Március 9-én a szörnyeteg megszökött száműzetésének helyéről. Március 10: a korzikai emberevő partra szállt. 11-e: a tigris megjelent Geffnél(?). Minden oldalról csapatok érkeznek, hogy megállítsák. Véget ér szánalmas kalandja, és arra kényszerül majd, hogy a hegyekben bújkáljon. 13-a: a zsarnok most Lionnál tart. Ahol megjelenik, rettegés lesz úrrá az embereken. 18-a: A trónbitorló megkísérli, hogy 60 órás meneteléssel elérje a fővárost. 19-én Bonaparte erőltetett menetben halad, de lehetetlen elérnie Párizst. 20-a: Napóleon holnap érkezik Párizs falai alá. 21-e: Napóleon császár Phoenteblónál(?) áll. 22-e: Tegnap este őfelsége a császár hivatalosan is elfoglalta a helyét, és beköltözött a Thüleirákba(?). Az emberek határtalanul boldogok. Na kérem. A rangos monitőr így jutott el alig két hét alatt a szörnyetegtől a császár őfelségéig. Legyünk mi is bizakodók!

A budapesti városházán eluralkodott az átláthatatlanság. A város vezetője gyakran mellébeszél, közérdekű, a fővárosiak pénzéről, közpénzekről szóló döntéseket és okiratokat titkol részben vagy egészen. Nem egy esetben a korrupció gyanújának árnyéka vetődött már nagy összegű fővárosi megrendelések kapcsán a városvezetésre. Fedezet nélküli, álomszerű fejlesztések ábrándjaival szédítik a városlakókat, amelyek megvalósítási határidőit egyre reménytelenebb messzeségbe helyezik. Tizenhat év alatt mintegy 8 cm metróalagút épült, a metróépítés fedezete ma is bizonytalan, műszaki, jogi előkészítettsége több, mint hiányos, 5 év óta szinte semmi nem történt. Közben a város működési biztonsága inog, alapvető szolgáltatásai destabilizálódnak. Adósságállománya magas, közüzemi szolgáltató cégeit részben eladta, részben magukra hagyja. Iskoláit, kórházait bezárja, azok ingatlanjait részben szintén eladja, a bevétel sorsa bizonytalan. Legutóbb pedig olyan, banánköztársaságra emlékeztető módon neveztette ki a városvezetés a közüzemi cégei új vezérigazgatóit, hogy gyanítom, a pártállami időkben a legstabilabb pártkáderek is nehezen úsztak volna meg hasonlót.

Közben a főpolgármester is végképp szavahihetetlenné válik, brüsszeli pénzek megszerzését jelenti be, uniós tisztségviselőkre hivatkozva gyakorlatilag befejezett tényként. Később zavarában, előbb enyhén meghazudtolja a brüsszelieket, utóbb pedig csúnyán lebukik.

A város általános rendetlenségéhez képest kizárólag politikai események kapcsán jut eszébe a rend, és az utcai politizálás egykori apostolaként ma már általában és egyetemlegesen ítéli el az utcai politizálást. Egy erős, élhető, biztonságos Budapestnek alapvető változásokra van szüksége. Rendre a közállapotokban és a közterületeken. Budapest ne világvárosi célokat, álmokat dédelgessen, hanem tiszta, reális elképzeléseken munkálkodó, egészséges nagyvárosként igyekezzék a közép-európai régió elismert központjává válni.

Szavahihető vezetőre vár, aki képes arányos gondolkodásra, együttműködésre, a városlakók konszolidált többségének érdekeit tudja és akarja képviselni. Együttműködésről nemcsak beszél, azt gyakorolja is. Budapest akkor lesz erős, ha végre a szakmaiságot vesszük elő a politikai, pártérdekek érvényesítését szolgáló szemlélet helyett, ha a város vezetője nem dugdossa az általa aláírt, közpénzen kötött szerződéseket, ha érezhetően megnövekszik a városlakók biztonságérzete.

Azt érzékeljük, hogy a vállalkozók forrásszerző képessége nem független attól, milyen politikai csoport holdudvarának tagjai illetve hova sorolják be őket. A főváros is akkor lesz erős, ha a vállalkozók nem a közpénzek elnyeréséért kénytelenek küzdeni, hanem olcsóbb és jobb termékekkel a fogyasztókért versenyeznek majd. Ha nem ugyanaz az egy cég nyeri sorra a jelentősebb fővárosi közbeszerzéseket. Ha a város első embere épít majd messze földön híres egyetemire, a Magyar Tudományos Akadémiára, melyekről 17 éve szinte tudomást sem vesz. Ráeszmél, hogy Budapest igazi egyetemi város, amely státusra neki mindig büszkének kellett volna lennie. Budapest akkor lesz erős, ha képes megvédeni lakóit, beleértve a tanárokat, az orvosokat, a betegeket, a nyugdíjasokat, a diákokat és a hazai vállalkozókat. Ha nem hódol be folytonosan az ingatlan spekulánsok akaratának. Ha a gyűlöletről, a kirekesztésről vezetői nemcsak szónokolnak, hanem mellőzik is ezeket. A mellébeszélések, a mutyizások, a káosz, a kommunikációs trükkök időszaka után el kell jönnie a tiszta viszonyok, az őszinte beszéd és a rend idejének az országban és a városban egyaránt.

Kérjük ehhez mindannyian Isten segítségét! Kívánjunk mindannyiunknak erőt, elszántságot! Aki segít magán, Isten is megsegíti. Aki jobban akar, könnyebben győz is. Fogjunk hozzá hittel, bizalommal. Igaz, igaz, hogy szükség van a mértéktartásra, de ez nem szabad, azt jelentse, hogy mindig, mindenben, tartalomban, retorikában az ő elvárásaiknak kell igyekeznünk megfelelni. Akarjuk a győzelmet, akarjuk a változást, akarjuk az igazabb jövőt!

Köszönöm szépen!

fidesz.hu