"Nem lehet minden rendőr mellé állampolgárt állítani"
A magyarországi internetes fórumokon már azt feszegetik, hogy kik mennek ma rendőrnek kilencvenezer forintos fizetésért, hogy a lakosságnak az alvilághoz kell fordulnia segítségért rendőri bűncselekmény esetén, hogy az autósok, különös tekintettel a fiatal lányokra, saját érdekükben lépjenek gázra, ha rendőrt látnak közeledni - írta hétfői számában a Pozsonyban megjelenő Új Szó.
Dátum: 2007-05-21 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:11:36.665116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyetlen szlovákiai magyar napilap jegyzetírója szerint: "Nem lehet minden rendőr mellé állampolgárt állítani," ráadásul "a rendőrséget önmagától még a miniszterelnök sem védheti meg." Mint írja, "szépen összegyűltek a viharfelhők a szerv feje fölött." Emlékeztet arra, hogy az országos döbbenet a Széna-téri "rendőrtolvaj" lefülelése óta tart, s hogy azóta kiderült: a móri bankrablás újabb gyanúsítottja is rendőr volt, hogy tizenhárom autópálya-rendőrt helyeztek vesztegetés gyanújával előzetesbe, de igazán "a bili azonban akkor borult ki, amikor öt rebiszest nemi erőszakkal gyanúsítottak meg."
A jegyzetíró szerint a döbbenetes esetet "még B-kategóriájú amerikai filmekben sem lehetne elsütni, mert a producer kihúzatná a forgatókönyvből, mondván, hogy hiába attraktív vizuálisan, az életben ilyen nincs is", ám mégis van s "ez a vég kezdete." Megjegyzi: a két rendőrkapitány menesztése édeskevés, sőt az sem elég, ha több tízezer rendőr szégyelli magát az öt miatt. "Morális válság van, megrendült a magyar lakosság bizalma a mostanában amúgy sem népszerű rendőrségben." Szociális problémával, "egy beteg társadalom tünetegyüttesével", állunk szemben, amelyet az "első körben csak komoly fizetésemeléssel lehetne orvosolni, ugyanúgy, mint a kenőpénz elfogadására kényszerülő orvosok esetében" - így a lap.
MTI - fidesz.hu