A káosz itt maradt
A reformnak nevezett egészségügyi átalakulás kudarcokkal teli hónapjai után a miniszter ment, a káosz pedig itt maradt - kezdte interpellációját Mikola István.
Dátum: 2007-05-21 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:11:47.692061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Van ere idő és pénz? - tette fel kérdését a fideszes képviselő, arra figyelmeztetve, hogy ugyanígy zavarok lesznek az epilepszia ellátásban és a neurológiában. Mint közölte, már a gondolkodásmóddal is baj van: az egészségügyi kormányzat valamilyen rejtélyes okból ellenséges a pszichiátriával szemben: megpróbálják ellehetetleníteni azt, a betegek személyiségi jogait korlátozni. Legalábbis érdekes, hogyan lehet egy magát liberálisnak nevező egészségpolitikai vezetés ennyire intoleráns a pszichiátriával szemben.
A pszichiátriai ágyak a tervek szerint 8 különböző kórházban kerülnek szétosztásra: az ágyakat átveszik az intézmények, a személyzetet azonban sok helyen nem. Megszűnnek olyan specializált osztályok is, mint pl. a táplálkozási zavarok vagy a hangulatzavarok osztálya. És akkor még nem is beszéltem arról - jegyezte meg -: vajon mi lesz az intézet felbecsülhetetlen értékű irattárával, képtárával, könyvtárával és műszerparkjával?
Az egyik oldalon egy nemzetközi hírű intézmény, a betegek és hozzátartozóik, valamint kiváló szakmai munkát végző orvosok. A másik oldalon embertelen, pénzügyi érdekek mentén szerveződő körök, gazdasági indíttatású kalandorok - jelentette ki a volt egészségügyminiszter, aki arra is felhívta a minisztert, hogy az az ember, akit a Lipót felszámolására küldtek ki, véletlenül Gyurcsány Ferenc egykori cégének, a Perfekt Rt.-nek még néhány hónappal ezelőtt is az egészségügyi tanácsadási igazgatója volt.
Kovács Attila államtitkár úgy fogalmazott: a pszichiátria biztonsága nem forog veszélyben. "Számtalan szakmai egyeztetés történt" - hangsúlyozta, kiemelve: pontos információkat adtak a betegeknek jövőjükről. Véleménye szerint azért kell az OPNI-t eladni többek között, mert az épületeket nem lehet helyrehozni.
"Államtitkár úr, elhiszi, amit mond?" - reagált az elhangzottakra Mikola István, leszögezve: Kovács Attila ugyanazt a retorikát használja, mint elődei. Hozzátette azt is, hogy az államtitkárnak semmi fogalma sincs arról, mi folyik a világban. Mikola nem fogadta el a választ, ám az Országgyűlés igen.
fidesz.hu