Újraindult a teherhajó-forgalom a két Korea között
Az 1950 és1953 közötti koreai háború óta első alkalommal kötött ki hétfőn reggel Dél-Koreában egy észak-koreai teherszállító hajó, amely délután 60 megrakott konténerrel ismét Észak-Korea felé vette az irányt - közölte a félsziget délkeleti részén fekvő Puszan kikötőjének szóvivője.
Dátum: 2007-05-21 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77731
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:11:48.570812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kukbo Express dél-koreai kereskedelmi vállalat a jövőben havonta három alkalommal kíván Puszan és az észak-koreai Radzsin város között árut szállítani. A rendszeres teherhajó-forgalom újraindítása a két Korea közti feszült kapcsolatok enyhülésének legújabb jele. Előzőleg csütörtökön, több mint fél évszázad után első alkalommal, kísérleti jelleggel vonatokat indítottak a két ország közötti, négy kilométer széles demilitarizált zónán keresztül.
MTI - fidesz.hu