Varga László üdvözli a Fidesz néppárttá alakítását
Varga László üdvözli a Fidesz néppárttá alakítását, illetve azt, hogy ebben szerepet kaphatnak azok a pártok és szövetségek, amelyek majd a következő választáson együtt indulnak; a KDNP-elnök közlése szerint a kereszténydemokraták csatlakoznak ehhez az együttműködéshez.
Dátum: 2003-01-22 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7100
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:12.624289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) novemberben megválasztott elnöke, fideszes parlamenti képviselő erről kedden Balatonalmádiban nyilatkozott az MTI-nek, miután előadást tartott egy ökumenikus istentiszteletet követően.
A politikus helyesnek és kívánatosnak tartja Orbán Viktor visszatérését a Fidesz élére. Hozzátette, a volt miniszterelnököt tartja Magyarország egyetlen karizmatikus politikai vezetőjének.
Jelezte: a KDNP együttműködik a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel, rendszeresek a megbeszélések, és "nem kétséges, hogy egységbe is forrnak".
Előadásában Varga László az EU-csatlakozás szükségességéről beszélt. Mint fogalmazott, hite szerint ezzel Magyarországnak egy új reneszánsza jöhet el.
- Nemzeti értékek és nekünk megfelelő feltételek nélkül viszont nem lehet az EU-ba menni - fűzte hozzá a politikus.
MTI - fidesz.hu