Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Libanonban is az al-Kaida szítja a harcot

Több mint ötven ember vesztette életét a katonák és a palesztin szélsőségesek közötti összecsapások első két napján Libanonban. A polgárháború 1990-es vége óta ez a legnagyobb vérengzés az országban. Magyar Hírlap írás.


Dátum: 2007-05-22 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:11:56.545423, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mahmud Abbasz palesztin elnök is elítélte a történteket, és kijelentette, hogy az agresszív fegyveres csoportnak nincs köze a Fatahhoz. Legutóbb Bejrút keresztény negyedében robbantottak, a parkoló autó alá rejtett pokolgép legalább egy halálos áldozatot követelt.

A harcok az észak-libanoni Nahr el-Barid menekülttáborban kezdődtek vasárnap hajnalban. A fegyveresek katonai őrhelyeket foglaltak el, és megszereztek több harci járművet, erre válaszul a libanoni hatóságok erősítést küldtek a mintegy negyvenezer embert befogadó táborhoz. Tegnap harckocsikkal lépett fel a katonaság a gránátokkal és gépfegyverekkel támadó milicisták ellen, legalább kilencen meghaltak. Egy 1969-ben kötött összarab megállapodással kitiltották a libanoni katonákat az ország tizenkét menekülttáborából.

Eddig nem volt ugyan jelen az al-Kaida Libanonban, de a Fatah al-Iszlám szélsőséges palesztin szervezet, amely minden bizonnyal a zavargások hátterében áll, kapcsolatba hozható a kiterjedt terrorista-hálózattal.

A bejrúti kormány a szíriai titkosszolgálatokkal is összefüggésbe hozta a csoportot.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek