Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szatmáry Kristóf: Több lehetőség kell a hazai vállalkozásoknak!

Nyugat-Európában a közbeszerzési érték hetvenöt-nyolcvan százalékát hazai vállalkozások nyerik meg. Nálunk ez az arány húsz-huszonöt százalék - nyilatkozta Szatmáry Kristóf a Magyar Hírlapnak.


Dátum: 2007-05-22 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:11:57.704483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A gazdasági érdekképviseletek szerint változtatni kellene a közbeszerzési gyakorlaton, mert a magyar vállalkozások sokszor nem rúghatnak labdába a külföldi cégek mellett. Jogosnak tartja az igényüket?

- Nyugat-Európában a közbeszerzési érték hetvenöt-nyolcvan százalékát hazai vállalkozások nyerik meg. Nálunk ez az arány húsz-huszonöt százalék. Ha Európa nyugati felén sikerül a hazai cégeket helyzetbe hozni, akkor azt nálunk is meg lehetne tenni. Magyarországon egyébként elsősorban a nagyberuházásoknál figyelhető meg, hogy külföldiek nyerik meg a kiírásokat. Erre jó példát szolgáltatnak az autópálya-építések.

- Az Európai Unió szabályai szerint nem lehet jogilag különbséget tenni a vállalkozások között.

- Ezzel együtt a meghívásos közbeszerzéseknél a jelenleginél jóval nagyobb mértékben lehetne lehetőséghez juttatni a hazai cégeket. Mindezeken túl az is előrelépés lenne, ha egyszerűsítenék és átláthatóbbá tennék a közbeszerzési eljárások rendszerét.

- A magyar kis- és középvállalkozók helyzetét nehezíti, hogy kevésbé versenyképesek.

- Ebben a körbetartozások is szerepet játszanak. Az állam már azzal is segíthet, ha időben fizet a cégeknek. Hamarosan újra az Országgyűlés elé kerül az a törvénytervezet, amelytől a kormány a körbetartozások visszaszorítását várja. A javaslat főbb pontjaival a Fidesz is egyetért.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek