A Belváros többet kér a parkolási díjból
A Belváros kilép a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulásból, ha fél éven belül nem sikerül megállapodniuk abban, hogy a kerület a behajtott díj felét visszakapja - jelentette ki tegnap sajtótájékoztatón Rogán Antal. A Népszabadság írása.
Dátum: 2007-05-22 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:11:58.593658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Belváros-Lipótváros polgármestere eltökélte, folytatják a megkezdett parkolás reformot, hogy tiszta viszonyokat teremtsenek végre e téren. Ennek egyik eleme lesz a parkolási díj minél nagyobb hányadának visszaszerzése, jelenleg ugyanis az önkormányzat egy forint után körülbelül 40 fillért kap. Javaslatát a június 14-i képviselőtestületi ülés elé terjeszti.
Amennyiben nem tudnak megegyezni a parkolási társasággal és a szétválást az önkormányzat képviselőtestülete is támogatni fogja, a kerület saját céget hoz létre a díjak beszedésére. "Ami ma van, az csak lejáratja a parkolás intézményét" - mondta Rogán. A polgármester úgy kalkulál, hogy az új elszámolási rend csaknem 700 millió forint pluszt hoz a kerületnek.
Határozott lépésekre szánja el magát a polgármester a mélygarázsok ügyében is. A kerület által fenntartott föld alatti parkolók üzemeltetése veszteséges, mégis nagy szükség van rájuk, ezért a régiek helyzetének rendezése mellett újabbak építését is tervezik. Utóbbit azzal a feltétellel, hogy a terület önkormányzati kézben marad, és a garázs tulajdonjoga ötven éven belül visszakerül az önkormányzathoz. Ennyi idő elég ahhoz, hogy az építő költségei megtérüljenek - mondta Rogán.
Népszabadság
fidesz.hu