Értelmiségiek Járai mellett
Százhatvannégy közéleti személyiség neve szerepel azon nyilatkozat alatt, melyben az aláírók a jegybankelnököt érő kormányzati támadások ellen tiltakoznak. A dokumentumot jegyzők rámutatnak: a liberális-szocialista pénzügyi-gazdasági elit a hibás gazdaságpolitika árát a szegények adójával, az infláció felpörgetésével akarja megfizettetni.
Dátum: 2003-01-22 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:13.382165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
El a kezekkel a Magyar Nemzeti Banktól, el a kezekkel a nemzeti bank elnökétől, le a pénzromlással!
Döbbenettel tölt el bennünket, hogy a hibás gazdaságpolitika árát a szegények adójával, az infláció felpörgetésével akarja a kormány és a vele összefonódott liberális-szocialista pénzügy-gazdasági elit megfizettetni. Ennek érdekében a pénz stabilitásán a törvény által rendelt módon őrködő jegybankra nyomást gyakorolnak, annak elnöke ellen naponta megújuló politikai támadásokat intéznek. Azért teszik mindezt, hogy rávegyék arra, ami szakmai hitvallása és a magyar törvények ellen való. Arra, hogy mesterséges eszközökkel rontsa a forintot, és leértékelje azt. A pénzrontás kierőszakolásával akarják rákényszeríteni a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy segédkezzen az éppen esedékes - amúgy az MSZP-SZDSZ-koalíció választási ígéreteit meghazudtoló - lakossági áremelések megmagyarázásában.
Minden józan állampolgár nevében tiltakozunk az illegális "adóztatás" ellen!
E nehéz időkben sem tagadhatjuk meg, hogy a független Magyar Nemzeti Bank egyenlő a demokráciával.
El a kezekkel a Magyar Nemzeti Banktól, el a kezekkel a nemzeti bank elnökétől, el a kezekkel a demokráciától, le a pénzrontással!
Budapest, 2003. január 20.
Ákos előadóművész, Aldobolyi Nagy György zeneszerző, Balás-Piri László 56-os elítélt, Balogh Elemér író, Bánffy György színművész, Batthyány Bálint cégvezető, Bedő György könyvkiadó, Bencsik András főszerkesztő, Bitskey Tibor színművész, Bodnár András olimpiai bajnok, Bognár Béla professzor (USA), Boros Imre képviselő, Bubik István színjátékos, Budavári Zsuzsanna gyógyszerész, Csató Mari, Cseke Péter színművész, Cséry Lajos mérnök, Cséry Lajos Miklós egyetemi hallgató, Csókai András agysebész, Csukás István író, Csúri Ákos újságíró, Dobbos Attila főszerkesztő, Dobrovolszky Ági, Dobrovolszky Lóránt igazságügyi szakértő, Dolly előadóművész, Eperjes Károly színművész, Fekete Klári, Felkai Anikó, Ferenc Csaba tanár, Ferenc Éva színművész, Finta József építész, akadémikus, Fodor András genetikus, Fodor Miklós orvos, Fórizs István fizikus, Fricz Tamás politológus, Für Lajos történészprofesszor, Garamvölgyi Adrienn, Gergely Éva előadóművész, Grosics Gyula, Gulyás Dénes operaénekes, Gundy Sarolta humángenetikus, Haeffer András szerkesztő, Hargitay András világbajnok, Hegedűs Tamás közgazdász, Hende Csaba jogász, Herendi Ildikó belgyógyász főorvos, Hevesi Mária, a mezőgazdasági tudományok kanditátusa, Hoffmann Gyula genetikus, Hont András történész, Hős Gábor vállalkozó, Hunyadi László ötvöstörténész, Jankovics Marcell filmrendező, Jávor Béla ügyvéd, Jeszenszky Géza egyetemi docens, Kangyalné Márki-Zay Margit iparművész, Karátson Gábor író, Karsai Károly építészmérnök, Kautzky Armand színművész, Kékes Zoltán előadóművész, Kelemen István színművész, Kemény Győző (Bojtorján), Kerényi Imre rendező, Kertész Éva, Koltai Gergely zeneszerző, Körmendy Zsuzsanna szerkesztő, Kovács Dávid elnök, Jobbik Magyarországért mozgalom, Kovácsi Aladár olimpiai bajnok, Kovács P. József előadóművész, Laklóth Aladár színművész, Lánczi András filozófus, Lengyel Alfonz régészprofesszor (USA), Lippai László színművész, M. Lukács Ágnes rendező, Malgot István író, képzőművész, Máthé Andrea technikus, Medgyasszay László országgyűlési képviselő, Melocco Miklós szobrász, Mendelényi Zoárdné építész, Mészöly Kálmán, Molnár Tamás és az Inconnonu Művészcsoport, Nagy Ervin a Jobbik elnöke, Pataky Attila előadóművész, Pataky Katalin cégvezető, Patz Dóri, Petik Zsuzsanna nemzetközi kutyabíró, Pongrácz Gergely nyugdíjas állattenyésztő, Rácz Sándor szerszámkészítő, Rákay Philip műsorvezető, Raksányi Gellért színművész, Reviczky Gábor színművész, Ritterné Vajta Mária tanár, Saárossy Kinga színművész, Sándor György humoralista, Sasvári Sándor színművész, Seszták Ágnes újságíró, Siklósi Beatrix szerkesztő, Simon János politológus, Süliné Vargha Helga vegyész, Szabó Csilla lélekápoló, Szabó László Zoltán politológus, Szalai Annamária országgyűlési képviselő, Szalmai László adjunktus, Európa-bajnok, Szentirmai Attila mikrobiológus, Székely Gábor kutató biológus, Szikora Róbert előadóművész, Szilágyi László biokémikus, Szőnyi Kinga, Szűrös Mátyás politikus, Tanka Endre, az MTA doktora, Tőkéczki László történész, Tóth Gy. László politológus és a Magyar Polgári Demokraták Társasága, Udvardi Erzsébet festő, Usztics Mátyás színigazgató, Varga László országgyűlési képviselő, Varga Miklós előadóművész, Várkonyi Zsolt operatőr, Vitézy László filmrendező, Vizy Márton zeneszerző, Vona Gábor, a Jobbik alelnöke, Wittner Mária nyugdíjas takarítónő, Zám Edit.
A PROFESSZOROK BATTHYÁNYI KÖRE TAGJAI: Balogh Ádám, Boda Domokos, Dux László, Falkai György, Gönczöl Éva, Guczi László, Gulyás Balázs, Hornok László Iván László, Kádár György, Keszhelyi Lajos, Kilár Ferenc, Kovács Gábor, Krómer Károly, Lipták András, Lovas István (akadémikus), Lovas Rezső, Nagy Sándor, Pálinkás József, Pálla Gabriella, Réffy József, Sajgó Mihály, Solymosi Frigyes, Sótonyi Péter, Szarka László, Szeidl György, Székely György, Szenczi Ottó, Tóth Gábor (Budapest), Tringer Gábor (Szeged), Vajna Zoltán, Varga János, Varga Károly.
Forrás: Magyar Nemzet