Új eljárás a vesztegetéssel vádolt tatabányai rendőrök ügyében
Új eljárás lefolytatását írta elő a Fővárosi Ítélőtábla a vesztegetéssel vádolt tatabányai rendőrök ügyében kedden; a 2002-ben indult eljárást harmadszor kezdik újra, mert a korábban másodfokon eljáró Fejér Megyei Bíróság is a táblabírósághoz hasonló döntést hozott.
Dátum: 2007-05-22 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:00.967490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vád szerint 13, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőr 2002 áprilisa és júniusa között Tatabánya térségében, közlekedési ellenőrzések során pénzt kértek autósoktól azért, hogy velük szemben a feljelentéstől eltekintsenek.
A perben tavaly novemberben született első fokú ítélet ugyancsak a Fejér Megyei Bíróságon, ahol a vádlottak többségét letöltendő, illetve felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az eljárás során egy rendőrt korábban jogerősen felmentettek a vád alól, kedden pedig egy rendőrt jogerősen megrovásban részesített az ítélőtábla. A több rendbeli, hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt, immár 11 vádlott ügyének tárgyalására a Pest Megyei Bíróságot jelölte ki az ítélőtábla.
A bíró indoklásában - utalva az elmúlt napok rendőrökkel kapcsolatos híreire - hangsúlyozta: csak a vád megalapozottsága esetén lehet ítéletet hozni, függetlenül attól, hogy a vádlott rendőr-e vagy bárki más. Minden tényállásnál rögzíteni kell, hogy pontosan mivel vádolják a vádlottakat, a bíróság csak ezt követően tudja mérlegelni büntetőjogi felelősségüket - szögezte le a bíró. Hozzátette: egyes vádpontokban nem tisztázott részletesen a vesztegetés ténye. Kitért arra is, hogy a vesztegetések megtörténtére nincs bizonyíték. Úgy fogalmazott: az első fokú ítélet sommás megállapításokat tartalmaz, amelyeket konkrét bizonyíték nem támaszt alá.
A perben korábban a Fejér Megyei Bíróság másodfokú tanácsa egyszer már új eljárást írt elő. A Fővárosi Ítélőtábla bírája utalt arra, hogy az akkori másodfokú tanács is felhívta a figyelmet a vádirat hiányosságaira, ám az ügyészség fenntartotta a megismételt eljárásban a vádat azzal, hogy nem áll módjában azt részletesebben körülírni.
A vád szerint a rendőrök szolgálati feladataiknak megfelelően sebességellenőrzést végeztek, ám a sebességellenőrző készülékük csak a sebesség mérésére volt alkalmas, a rendszám rögzítésére nem. Ezért a felettesek utasítása szerint feljelentést nem kellett tenniük, csak igazoltattak. A vád szerint többségében külföldi állampolgároktól kértek pénzt a rendőrök, illetve három magyar állampolgártól. A bíró indoklásában kitért arra, hogy az egy budapesti, illetve két vidéki sofőrtől a vád szerint 5-10 ezer forintot kértek a rendőrök. Velük szemben azonban később megszüntették az eljárást. A külföldi autóvezetőkkel kapcsolatban a bíróság kifogásolta, hogy amikor a vesztegetés gyanúja felmerült, meg kellett volna őket hallgatni, mielőtt elhagyják az országot.
A bíró az új eljárás szükségességét alapvetően a megalapozatlansággal indokolta, illetve azzal, hogy a vádiratban hiányolható, hogy nincs benne büntető törvénykönyvbe ütköző cselekmény. Példaként említette, hogy az egyik vádpontban az ügyészség rögzítette, hogy egy májusi napon egy benzinkútnál akarták felváltani a pénzt a vádlottak, hogy szétosszák maguk között, ugyanakkor arra nem tér ki a vádirat, hogy kiket, hogyan vesztegettek meg.
A bíró kifogásolta azt is, hogy az ügyben végzett titkos információgyűjtéssel kapcsolatban az első fokon eljáró bíróság nem tért ki azok felhasználhatóságára, illetve arra, hogy az adatgyűjtést bűnmegelőzési vagy bűnüldözési céllal végezték-e.
MTI - fidesz.hu