Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Persányi visszamenne az állatkertbe

Június 1-jétől a posztra kiírt pályázat elbírálásáig Persányi Miklós irányítja főigazgatóként a Fővárosi Állat- és Növénykertet - erről kedden döntött a fővárosi önkormányzat kulturális bizottsága. Csomós Miklós, a testület fideszes alelnöke szerint nincs kinevezve Persányi Miklós az állatkert megbízott főigazgatójának.


Dátum: 2007-05-22 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:02.174138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület helyszíni javaslat alapján az előterjesztő Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes és Persányi Miklós távollétében, négy támogató és három tartózkodó szavazattal döntött a megbízatásról. A posztra kiírt pályázat elbírálása várhatóan három hónapig tart majd. Csomós Miklós az MTI-nek az ülést követően elmondta, hogy jogértelmezése szerint az érvényes előírások ilyen esetben minősített többségű szavazást írnak elő. Hozzátette: úgy véli, hogy a bizottság elnöke tévedett, amikor úgy foglalt állást, hogy négy támogató szavazattal megbízták Persányi Miklóst főigazgatónak. Ehhez hat támogató szavazatra lett volna szükség - jegyezte meg.

Az ellenzék is megszavazta viszont a főpolgármester-helyettes azon indítványát, hogy több mint 13 millió forintot biztosítsanak a posztjáról május 31-vel távozó Bogsch Ilma főigazgató végkielégítésére. A vitában arra a Csomós Miklós (Fidesz) által feltett kérdésre, hogy a jelenlegi főigazgató miért nem maradhat a posztján a pályázat elbírálásáig, Bogsch Ilma csupán annyit közölt, hogy "nem szeretne erre válaszolni".

Bőhm András a kulturális bizottság szabad demokrata elnöke elmondta, mivel valóban nem volt meg a minősített többségű döntéshez szükséges hat támogató szavazat, a szükséges jogértelmezés után, csütörtökre rendkívüli ülést hívott össze a főigazgatói megbízatás jogszerűsége érdekében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek