Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vizsgálóbizottságok felállítását kezdeményezi a Fidesz

Két indítványt nyújt be a Fidesz annak érdekében, hogy fény derüljön az Együtt Egymásért, Egy-Másért Alapítvány és az Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) kapcsolatára, valamint arra, milyen kormányzati mulasztások vezettek a rendőrség morális válságához - jelentette be Navracsics Tibor kedden tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-05-22 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:08.761363, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Vizsgálóbizottságok felállítását kezdeményezi a Fidesz (Navracsics Tibor)

Navracsics Tibor emlékeztetett, hogy a költségvetést mintegy 1,2 milliárd forinttal megnyirbáló alapítvánnyal kapcsolatban több gyanús körülmény is indokolttá teszi a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását. Így kiderülhet, volt-e igazi együttműködés a Nemzetbiztonsági Hivatallal, vagy csak véletlen egybeesésekről van szó - hangsúlyozta a politikus.

A képviselő felidézte, hogy az elmúlt egy évben mely események vezettek a rendőrség iránti bizalom megrendüléséhez. Ilyen volt, amikor tavaly júniusban egy futballmérkőzés után két napilap fotóriporterét is bántalmazták, ilyen volt, amikor szeptember 18-án nem tudták megvédeni a Magyar Televízió székházát, és ilyen volt az október 23-i brutális rendőri fellépés is, amelynek során egy előre bejelentett nagygyűlést vertek szét - sorolta a morális válsághoz vezető állomásokat Navracsics Tibor. Hozzátette: az elmúlt hetek rendőrségi botrányai (nemi erőszak, rablás, vesztegetés vagy ittas vezetés gyanúja) csak megerősítik azt a tényt, hogy a rendőrség súlyos bizalmi válságot él át.

"Úgy gondoljuk, hogy nem lehet bűnbakká tenni a rendőrséget, de fel kell tárni a visszásságokat, tisztázni kell a tényezőket, amelyek a bizalom megrendüléséhez vezettek. Ezért van szükség a parlamenti vizsgálóbizottság felállítására" - szögezte le a Fidesz frakcióvezetője.

* * *

Képviselői önálló indítvány

.../2007. (...) OGY határozat

a rendőrség morális válságához vezető kormányzati döntéseket, intézkedéseket, mulasztásokat és ezek körülményeit vizsgáló országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról

Az elmúlt egy évben több alkalommal merült fel a kérdés: a rendőrség szakszerűen és jogszerűen látja-e el a feladatát, és rászolgál-e a működéséhez szükséges társadalmi bizalomra. Számos esetben derült fény ugyanis a rendőrség személyi állományába tartozó egyenruhások által elkövetett jogsértésekre, a rendőrségen belüli bűnelkövetés pedig különösen nagy veszélyt jelent a közbiztonságra, az emberek biztonságára. A rendőrség az elmúlt időszakban számos esetben nem élt, hanem visszaélt jogaival és rendelkezésre álló eszközeivel, ami gyakran kiszolgáltatottá tette az embereket.

A rendőrség szakszerűtlen és jogsértő fellépéssel, bűncselekmények elkövetésével nem csupán személyi és anyagi, hanem erkölcsi kárt is okoz. Az Alkotmányban és törvényekben kapott felhatalmazással visszaélve megrendítette a működésébe vetett bizalmat. Ennek helyreállítása érdekében szükséges feltárni a morális válság kialakulásához vezető folyamatokat, körülményeket, a szervezet vezetőinek személyes felelősségét, a kormányzat felelősségét, az egyes bűncselekmények pontos körülményeit, a felderítetlen bűnelkövetés arányát, és a rendőrségi bűnelkövetés megelőzésének kérdéseit.

A felmerült kérdések tisztázása érdekében az Országgyűlés a következő határozatot hozza:

I. Az Országgyűlés a Házszabály 34. §-ának (1) bekezdése alapján vizsgálóbizottságot hoz létre a rendőrség morális válságához kormányzati döntések, intézkedések, mulasztások és ezek körülményeinek vizsgálata céljából.

II. A vizsgálat tárgya a következő kérdések megválaszolása:

1. Milyen kormányzati döntések, intézkedések, mulasztások vezettek a magyar rendőrség morális válságához?

2. Milyen társadalmi, politikai, gazdasági és szervezeti okai vannak annak, hogy a közelmúltban számos, rendőrök által elkövetett súlyos jogsértés történt?

3. Milyen miniszteriális döntések, rendőri vezetési és irányítási hibák vezettek odáig, hogy a társadalom rendőrség iránti bizalma alapvetően megrendült?

4. Milyen törvénysértő parancsokat, utasításokat kapott a rendőrség az őt felügyelő állami szervektől és tisztségviselőktől, illetve milyen törvénysértő parancsokat kaptak rendőrök a feletteseiktől, melyek alapján egyes rendőrök már azt gondolták, hogy nekik is mindent szabad, hiszen következménye - feletteseik, illetve politikai vezetők eseteihez hasonlóan - úgysem lesz?

5. Milyen kormányzati nyilatkozatok bátorították a rendőröket sorozatos jogsértéseik elkövetése során?

6. Milyen folyamatok figyelhetők meg a rendőrök által elkövetett jogsértések számának és jellegének alakulását illetően?

7. Milyen arányban kerülnek eljárási szakaszba, illetve nyilvánosságra a rendőrök által elkövetett jogsértések?

8. Hány, rendőrök által elkövetett jogsértés maradt következmények nélkül az elmúlt években?

9. Próbálták-e az állami szervek, és ha igen, hogyan elhallgatni a rendőrök által elkövetett jogsértéseket?

10. Fenyegették-e rendőri szervek, vagy rendőrök rendőrségi jogsértések áldozatait annak érdekében, hogy ne kerüljön sor a jogsértések bejelentésére, kivizsgálására?

11. Tettek-e rendőrségi tisztségviselők olyan - a jogsértéseket tagadó, vagy bagatellizálni, elhallgatni, illetve elhallgattatni akaró - nyilatkozatokat, melyekről később kiderült, hogy nem igazak?

III. A vizsgálóbizottság az Alkotmánybíróság 50/2003. (XI. 5.) AB határozatának figyelembe vételével maga határozza meg eljárási rendjét és vizsgálati módszereit.

IV. A vizsgálóbizottság tevékenységéről jelentést készít, melynek tartalmaznia kell

a) a bizottság feladatát;

b) a bizottság által meghatározott eljárási rendet és vizsgálati módszereket;

c) a bizottság ténybeli és jogi megállapításait;

d) annak bemutatását, hogy megállapításait milyen bizonyítékokra alapította;

e) a vizsgálat által érintett szerv(ek) vagy személy(ek) észrevételeit a lefolytatott vizsgálat módszereire és megállapításaira vonatkozóan;

f) javaslatot az esetlegesen szükséges intézkedésekre.

V. A vizsgálóbizottság 10 tagból áll, tagjai országgyűlési képviselők. A tagokra a képviselőcsoportok vezetői tesznek ajánlást az alábbiak szerint:

MSZP: 4

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség: 3

KDNP: 1

SZDSZ: 1

MDF: 1

VI. A bizottság elnökének, alelnökének és tagjainak megválasztására a képviselőcsoportok vezetőinek javaslata alapján a Házbizottság terjeszt elő javaslatot az Országgyűlésnek, amelyről az vita nélkül határoz. A bizottság elnökére az ellenzéki, alelnökére a kormánypárti képviselőcsoportok a bizottsági tagságra jelöltek köréből terjesztenek elő javaslatot.

VII. A bizottság megbízatása kiterjed minden, az e határozat I. valamint II. 1-11. pontjait érintő vizsgálatra, és az ennek alapján szükséges intézkedésekre, vonatkozó javaslattételre. A bizottság a munkája során - figyelemmel az Alkotmánybíróság 50/2003. (XI. 5.) AB határozatára - a feladatával összefüggésben meghallgatásokat tarthat, iratokat kérhet be. Az Alkotmánybíróság 50/2003. (XI. 5.) AB határozatában foglaltak figyelembe vételével a kért adatokat mindenki köteles a bizottság rendelkezésére bocsátani, illetőleg köteles a bizottság előtt megjelenni.

A vizsgálóbizottság tagja külön engedély nélkül jogosult az államtitok megismerésére, ha a bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozat az államtitokkör megfelelő pontjának meghatározásával a felhatalmazást megadta. A bizottság, illetve tagjai erre figyelemmel jogosultak megismerni az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény mellékletében az általános adatfajták körében a 21. pontban jelzett adatokat, a különös adatfajták körében a 26. b), 30/A. b) és d), 33., 34., 46., 137/A., 137/B. pontban jelzett adatokat

VIII. A bizottság feladatának ellátásához szakértőket vehet igénybe. Működésének költségeit az Országgyűlés fedezi költségvetéséből.

IX. A bizottság megbízatása feladatának elvégzéséig, de legfeljebb a megalakulástól számított 180 napig tart.

I n d o k o l á s

A Rendőrség feladata a közbiztonság és a belső rend védelme. A Rendőrség védelmet nyújt az életet, a testi épséget, a vagyonbiztonságot közvetlenül fenyegető vagy sértő cselekménnyel szemben, felvilágosítást és segítséget ad a rászorulóknak. A Rendőrség tiszteletben tartja és védelmezi az emberi méltóságot, óvja az ember jogait (a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 1. § (1) bekezdése, és 2. § (1) bekezdése).

Az elmúlt egy év történései arra utalnak, hogy a rendőrség nem alkalmas ezen feladatainak teljesítésére. A sajnálatos események rövid felidézése:

• Tavaly júniusban egy labdarúgó mérkőzés után a rendbontó szurkolók miatt kivezényelt rohamrendőrök két újságírót is bántalmaztak, amikor azok fényképfelvételeket készítettek.

• Augusztus 20-án az állami ünnepség keretében megrendezett tűzijátékot elmosó vihar öt emberéletet követelt, amelyért az országgyűlési biztosok vizsgálata szerint a rendőrséget komoly felelősség terheli.

• Szeptember 18-án a rendőrség nem tudta megvédeni a Magyar Televízió székházát, az ezt követő napokban, valamint október 23-án a rendőrség fellépése számos alkalommal felvetette a jogsértés gyanúját, kiváltva ezzel számos (nemzetközi) emberjogi szervezet tiltakozását is.

Az elmúlt hetekben a rendőrséggel kapcsolatos botrányok száma jelentősen megnőtt:

• A Rendészeti Biztonsági Szolgálat öt tagját gyanúsítják azzal, hogy május elején megerőszakoltak egy 21 éves lányt.

• A Széna téri túszejtést követő helyszínelés során egy kiegészítő feladatot ellátó rendőrtiszt pénzt tulajdonított el az érintett bankfiókból.

• Több mint tíz autópálya-rendőrt is előállítottak vesztegetés gyanújával, mivel vélhetően pénzt fogadtak el autómentő vállalkozásoktól azért, hogy baleseteknél őket hívják a roncsok elszállításához.

• Szintén a közelmúltban ittas állapotban karambolozott egy rendőr Baja belterületén, ittas járművezetés bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt ellene is büntetőeljárás indult.

• Kiderült, hogy a móri mészárlás harmadik gyanúsítottja a rendőrség állományába tartozott, ellene visszaélés lőfegyverrel bűntettje miatt folyik az eljárás.

• Három szabolcsi rendőrt értek tetten cigarettacsempészéssel kapcsolatban elkövetett emberrablás bűncselekményének elkövetése közben.

Mindezen sajnálatos események azt mutatják, hogy a rendőrség morális válságba jutott. Az erkölcsi válság feloldásához nem elegendő a szervezetek vezetőinek menesztése. A szervezeten kívüli, parlamenti kontroll érvényesítése szükséges a tisztánlátás, a helyzet megfelelő kezelése érdekében.

Budapest, 2007. május 21.

Navracsics Tibor, Kontrát Károly

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

* * *

Képviselői önálló indítvány

.../2007. (...) OGY határozat

az állami intézményeknek és szervezeteknek az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit, és az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésének nemzetbiztonsági kockázatait vizsgáló bizottság létrehozásáról

A közelmúltban megjelent - és érdemben azóta sem cáfolt - információk szerint az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány Távol-Keletről karitatív célból élelmiszer-segélyszállítmányokat hozott Magyarországra, így mentesülvén az adó és vám fizetésének kötelezettsége alól. A nyomozóhatóság gyanúja szerint azonban az Alapítvány közel 8500 tonna élelmiszert nem a rászorulóknak adományozott, hanem kereskedelmi forgalomba hozott, s így mintegy 1,22 milliárd forinttal rövidítette meg a költségvetést.

Az eddig megjelent hírek alapján vélelmezhető, hogy az Alapítvány a kormányelitig és a rendvédelmi szervek felső vezetéséig érő kapcsolatrendszert épített ki, amely az Apró-Gyurcsány érdekkörben járatos néhai Nagy Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának a megnyerésével kezdődött, és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter, Szilvásy György családjának "behálózásával" folytatódott.

A vizsgálóbizottság feladata, hogy e politikai kapcsolatrendszert, a gazdasági visszaélések üzleti hátterét, és a nemzetbiztonsági szervek munkatársainak szerepét tisztázza.

A felmerült kérdések tisztázása érdekében:

I. Az Országgyűlés a Házszabály 34. §-ának (1) bekezdése alapján vizsgálóbizottságot hoz létre az állami intézményeknek és szervezeteknek az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit, és az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésének nemzetbiztonsági kockázatait vizsgáló bizottság elnevezéssel.

II. A vizsgálat tárgya különösen a következő kérdések megválaszolása:

1. Mikor és milyen körülmények között jegyezték be az Alapítványt, mikor és milyen körülmények között vált az közhasznú szervezetté?

2. Milyen eredménnyel zárult az ORFK szervezett bűnözés elleni egységénél a Földesi-Szabó László által vezetett nyomozás, amely az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítványt" (továbbiakban: Alapítvány) létrehozó, Jakubinyi György elleni, hamis váltókkal - több százmillió forintos - csalás vádjával indult?

3. Milyen körülmények között került sor Jakubinyi Györgynek - az igazságügyi miniszter által kezdeményezett - köztársasági elnöki kegyelemben részesítésére?

4. Milyen közhasznú tevékenységet végzett illetve végez az Alapítvány?

5. Milyen üzleti csoportokkal és gazdasági társaságokkal került kapcsolatba az Alapítvány? Milyen üzleti érdekek és politikai kapcsolatépítési tendencia figyelhető meg az Alapítvány tevékenységében?

6. Milyen forrásból származó pénzek, adományok szétosztását végezte és végzi az Alapítvány?

7. Milyen körülmények között nyújtott segítséget az Alapítvány egy részvénytársaságnak, hogy 1,4 milliárd forint értékű élelmiszersegélyt kereskedelmi forgalomban értékesítsen?

8. Milyen körülmények között és milyen engedélyek alapján hoztak forgalomba az Alapítványt irányításuk alatt tartó személyek külföldről - az esetek többségében Távol-Keletről - származó élelmiszereket Magyarországon?

9. Milyen körülmények között minősítette segélyszállítmánynak és vámkezelte vám- és áfamentesen a vámhatóság az Alapítványhoz külföldről érkező élelmiszereket?

10. Igaz-e, hogy a külföldről segélyszállítmányként érkezett élelmiszereket magyarországi áruházláncokban értékesítették?

11. Mekkora összegű vám- és áfafizetés alól mentesültek az élelmiszerek importálói azáltal, hogy segélyszállítmányként tüntették fel a behozott élelmiszereket?

12. Milyen információk (megalapozott gyanú) alapján rendelt el nyomozást a VPOP az Alapítványnál az élelmiszersegélyek ügyében?

13. Milyen célból és kinek az utasítására tettek látogatást a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságánál?

14. Az Alapítvány ellen megindult vizsgálatról tudomást szerezve milyen jelentést tett a Nemzetbiztonsági Hivatal tisztje? Milyen lépéseket tett a Nemzetbiztonsági Hivatal a jelentéstételt követően?

15. Milyen engedélyezési (ellenőrzési) eljárást követően vált lehetségessé aktív nemzetbiztonsági tisztek közreműködése az Alapítvány működésében?

16. Vizsgálta-e az Alapítványt a Nemzetbiztonsági Hivatal, munkatársainak az Alapítvány kuratóriumában történő szerepvállalását megelőzően?

17. Ellenőrzi-e a Nemzetbiztonsági Hivatal a volt alkalmazottainak az üzleti világban történő szerepvállalását? Adott esetben felhívja-e a figyelmüket, hogy tevékenységükkel bűncselekmény elkövetésének részesévé válhatnak?

18. Az Alapítvány működtetői az ellenük megindult nyomozás megindítását követően milyen politikai jellegű kapcsolatépítésre törekedtek? Mely személyek irányába tettek "behálózási," "befolyásolási," lépéseket? Milyen nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Alapítvány tagjainak Szilvásy György kancelláriaminiszter irányába történő kapcsolatépítési törekvése?

19. Hogyan, mikor és milyen céllal kerültek az Alapítvánnyal kapcsolatba, a polgári nemzetbiztonsági szolgálat irányításáért felelős miniszter, Szilvásy György testvérei Szilvásy István és Szilvásy Péter, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatal lemondott főigazgatója, Galambos Lajos?

III. A vizsgálóbizottság az Alkotmánybíróság 50/2003. (XI. 5.) AB határozatának figyelembe vételével maga határozza meg eljárási rendjét és vizsgálati módszereit.

IV. A vizsgálóbizottság tevékenységéről jelentést készít, melynek tartalmaznia kell

a) a bizottság feladatát;

b) a bizottság által meghatározott eljárási rendet és vizsgálati módszereket;

c) a bizottság ténybeli és jogi megállapításait;

d) annak bemutatását, hogy megállapításait milyen bizonyítékokra alapította;

e) a vizsgálat által érintett szerv(ek) vagy személy(ek) észrevételeit a lefolytatott vizsgálat módszereire és megállapításaira vonatkozóan;

f) javaslatot az esetlegesen szükséges intézkedésekre.

V. A vizsgálóbizottság 10 tagból áll, tagjai országgyűlési képviselők. A tagokra a képviselőcsoportok vezetői tesznek ajánlást az alábbiak szerint:

MSZP: 4

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség: 3

KDNP: 1

SZDSZ: 1

MDF: 1

VI. A bizottság elnökének, alelnökének és tagjainak megválasztására a képviselőcsoportok vezetőinek javaslata alapján a Házbizottság terjeszt elő javaslatot az Országgyűlésnek, amelyről az vita nélkül határoz. A bizottság elnökére az ellenzéki, alelnökére a kormánypárti képviselőcsoportok a bizottsági tagságra jelöltek köréből terjesztenek elő javaslatot.

VII. A bizottság megbízatása kiterjed minden, az e határozat I. valamint II. 1-19. pontjait érintő vizsgálatra, és az ennek alapján szükséges intézkedésekre, vonatkozó javaslattételre. A bizottság a munkája során - figyelemmel az Alkotmánybíróság 50/2003. (XI. 5.) AB határozatára - a feladatával összefüggésben meghallgatásokat tarthat, iratokat kérhet be. Az Alkotmánybíróság 50/2003. (XI. 5.) AB határozatában foglaltak figyelembe vételével a kért adatokat mindenki köteles a bizottság rendelkezésére bocsátani, illetőleg köteles a bizottság előtt megjelenni.

A vizsgálóbizottság tagja külön engedély nélkül jogosult az államtitok megismerésére, ha a bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozat az államtitokkör megfelelő pontjának meghatározásával a felhatalmazást megadta. A bizottság, illetve tagjai erre figyelemmel jogosultak megismerni az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény mellékletében a különös adatfajták körében a 46., 99., 102., 103., 104., 106., 107., 109., 117., 119., 121., 137/A., 137/B. pontokban jelzett adatokat.

VIII. A bizottság feladatának ellátásához szakértőket vehet igénybe. Működésének költségeit az Országgyűlés fedezi költségvetéséből.

IX. A bizottság megbízatása feladatának elvégzéséig, de legfeljebb a megalakulástól számított 180 napig tart.

I n d o k o l á s

A közelmúltban megjelent - és érdemben azóta sem cáfolt - információk szerint az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány Távol-Keletről karitatív célból élelmiszer-segélyszállítmányokat hozott Magyarországra, így mentesülvén az adó és vám fizetésének kötelezettsége alól. A nyomozóhatóság gyanúja szerint azonban az Alapítvány közel 8500 tonna élelmiszert nem a rászorulóknak adományozott, hanem kereskedelmi forgalomba hozott, s így mintegy 1,22 milliárd forinttal rövidítette meg a költségvetést.

Az eddig megjelent hírek alapján vélelmezhető, hogy az Alapítvány a kormányelitig és a rendvédelmi szervek felső vezetéséig érő kapcsolatrendszert épített ki, amely az Apró-Gyurcsány érdekkörben járatos néhai Nagy Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának a megnyerésével kezdődött, és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter, Szilvásy György családjának "behálózásával" folytatódott.

Az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány ügyében az elmúlt időszakban több ember ellen indult büntetőjogi eljárás. A szervezet vezetője - aki többekkel együtt előzetes letartóztatásban van - korábban a rendőrségnél szolgált, ugyanakkor az alapítvány vezetése számos volt rendőrből, illetve aktív és nyugalmazott nemzetbiztonsági tisztből áll.

A közvéleménynek joga van tisztán látni, hogy milyen korrupciógyanús folyamatokban érdekeltek és érintettek az állami szervek, különösképpen pedig az emberek biztonságát szavatolni hivatott intézmények.

Budapest, 2007. május 22.

Navracsics Tibor, Demeter Ervin

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 756, 'source_type': 'media', 'source_id': 913, 'target_type': 'article', 'target_id': 68204, 'relation_type': 'describes'}