A kormányzat végzetesen meggyengítette Magyarországot
Amit a kormány reform címén művel, nem más, mint módszeres szétverése mindennek, ami egy országot, egy közösséget működőképessé tesz, életben tart - mutat rá közleményében Tállai András.
Dátum: 2007-05-22 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:10.730979, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amit a kormány reform címén művel, nem más, mint módszeres szétverése mindennek, ami egy országot, egy közösséget működőképessé tesz, életben tart. Az egészségügyben, az oktatásban, a közigazgatásban hazugsággal, az emberek átverésével bevezetett "reformok" jegyében a kormányzat végzetesen meggyengítette Magyarországot. Nem hogy javult volna az említett ágazatok működése a reformoktól, de egyenesen végveszélybe került.
A konvergenciaprogram rossz, megnyomorítja az országot. Az az út, amelyet a jelenlegi konvergenciaprogram kijelöl, elhibázott; felesleges áldozatokkal gyötri meg a magyarokat. Hamarabb lenne eurónk, ha az erős Magyarország gondolatának jegyében cselekednénk. A jelenlegi válság ugyanis legyőzhető, de nem a mostani irányítással, hanem gazdaságpolitikai fordulattal, munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel, növekedési politikával.
Tállai András
országgyűlési képviselő