Leépítés a mezőgazdaságban
Turi-Kovács Béla a Fidesz - Magyar Polgári Párt szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az agráriumra 2003-ban kevesebb pénzt költ a Medgyessy-kormány, mint az Orbán-kormány négy éve alatt bármikor is szántak. Bár ezt trükkösen igyekszik leplezni a tárca, a gazdák hamarosan szembesülnek ezzel a ténnyel, valamint az agrárhiteleknek a csatlakozás előtti utolsó évben történő leállításával. Elmondta: nehéz, talán forró tavasz elé néz az ország mezőgazdaságból élő fele, és ha a kormány úgy akarja, hogy járhatóak legyenek az utak, az FVM konkrét intézkedéseire van szükség - olyanokra, amilyenekre az eddigiek alapján nem számíthatnak a gazdák.
Dátum: 2003-01-22 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7105
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:14.421039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kisgazda Polgári Egyesület vezetője elmondta: az FVM emberei nagy nyugalommal viselték a 2003-as költségvetés tárgyalását, majd a (gyakran visszafelé mutogató) kormányzati propaganda útján közölték az emberekkel: 234 milliárd forintból gazdálkodhatnak 2003-ban. Ez azonban, ha utánaszámolunk, legfeljebb 172 milliárd forint, ami kevesebb mint az Orbán-kormány ideje alatt bármikor a mezőgazdaságra jutott. Ugyanis 50 milliárd forint tavalyról áthúzódó kiadás. Ezen kívül a minisztérium 24 milliárd SAPARD-támogatással is számol, ám ennek fele önrész, mutatott rá Turi-Kovács - ennek ellenére mind a 24 milliárdot úgy könyvelte el a minisztérium, mintha EU-forrás lenne.
Többé már nem lesz módja segítenie a kormányzatnak a magyar gazdákon, a csatlakozás után ugyanis rosszabb lesz a gazdák helyzete mint most - annak ellenére, hogy a kormány ennek ellenkezőjét sugallja. Ugyanis Franz Fischler, az "EU agrárminisztere" szigorítást ígért, és ha szigorítást ígér az EU, azt mindig be is tartja. Ennek ellenére a Kisgazda Polgári Egyesület azért támogatja az EU-csatlakozást, mert reméli: sikerül jobban kihasználni a pozíciónkat - még ha erre a jelenlegi kormány nem is mutat képességet.
Turi-Kovács Béla három kérdést tett fel a földművelési miniszternek és a kormánynak.
Miért nem indít a kormány - az Orbán-kormányhoz hasonlóan - egy, legalább 100 milliárd forintos agrárhitelakciót? Ugyanis a válságágazatokban - ilyennek nevezte a sertés-, a marha-, a juh- és a baromfitenyésztést - stratégiai beavatkozásra volna szükség. Nem fogadja el a Fidesz azt az érvet, hogy az agrárhitel nem EU-konform, mivel mindaddig, amíg nem vagyunk EU-tagok, nem vonatkoznak ránk ezek a szabályok, és épp ez az az idő, amíg bátran lehetne támogatni a gazdákat.
Hol tart ma a tárca az EU-jogharmonizáció terén? Ezt a kérdést azért kell feltenni, mert a korábbi szakértőket elbocsátották, az újak pedig még csak tanulnak.
Azt is megkérdezte Turi-Kovács Béla, hogy miért nem nyújtotta be igényét a magyar agrárvezetés a Hollandiától és Dániától a termőföld magas nitrogéntartalma miatt megvont kvótákra?!
Turi-Kovács Béla leszögezte: a gazdáknak tele van a padlása a visszafelé mutogatással, ezért kérdéseire érdemi választ vár a kormánytól. Az országgyűlési képviselő arra kérte a sajtó képviselőit, hogy ne csak a városi embereket érintő problémákkal foglalkozzanak, hanem a mezőgazdaságban élőket is megfelelően tájékoztassák.
fidesz.hu