A betegek jogai sérülnek az OPNI megszüntetésével
A pszichiátriai betegek testi és lelki egészséghez való joga, a szólásszabadság alkotmányos joga sérül az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) megszüntetésével - jelentette ki Szászfalvi László (KDNP), a parlament emberi jogi bizottsága ellenőrző albizottságának elnöke.
Dátum: 2007-05-22 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77809
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:12.283702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az OPNI-ba kihelyezett ülésen a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága, valamint az egészségügyi bizottság ellenőrző albizottsága vett részt.
Nagy Zoltán, az OPNI főigazgatója az ülésen annak a véleményének adott hangot, hogy az intézet megszüntetése jogi problémákat vet fel. Baraczka Mariann, az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára szerint az élethez és a testi egészséghez való megfelelő jogi garanciát az OPNI átalakítása során biztosították. Hozzátette: a végrehajtáskor akadnak nehézségek, de ezek felülvizsgálattal kiküszöbölhetőek.
Mikola István, az egészségügyi bizottság fideszes alelnöke arról beszélt, hogy az intézmény "életvédő program", megszüntetése a közösség szétverését jelenti. Kurimay Tamás, a Magyar Pszichiátriai Társaság alelnöke közölte: a pszichiátriai intézet jogutód nélküli megszüntetése a magyar pszichiátria "lefejezése".
MNO - fidesz.hu