Kommunikációs rövidzárlat
Konszenzuskeresés, kommunikáció, káosz. A kormányváltás óta ez a három fogalom határozza meg a politikai nyilvánosságot. Medgyessy Péter különösen két területen ragaszkodik az egységnek legalább a látszatához: az európai integráció és a kormány gazdaságpolitikája ügyében.
Dátum: 2003-01-22 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7106
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:14.767713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A konszenzuskereső politikához való viszonyulás megosztja a kormányfő körüli erőteret. Egyesek megpróbálják túllicitálni a főnököt, ami olyan műbotrányokat termel, mint az Európai Parlament képviselőinek megválasztása körül tapasztalható kommunikációs rövidzárlat; egy javarészt megegyezéssel zárult régebbi tárgyalás új keletű konszenzusként való tálalása - még akkor is, ha a félreértésekhez tudósítói félrehallás is hozzájárult - a négypárti egyeztetések értelmét megkérdőjelező politikai légkört generált. Mindez ráadásul olyan esemény melléktermékeként, amelynek egyetlen funkciója az volt, hogy a magyar közvélemény is megtudja, mennyire megdicsértek bennünket fontos nemzetközi szervezetek.
A militáns hangulathoz persze az ellenzék radikalizmusára is szükség volt, de a hibát a kormány oldalán követték el.
A kommunikációs káosz mára odáig jutott, hogy az MSZP Nagy Sándor vezette Szocialista platformja hétvégi rendezvényének megkésett közleménye mindjárt az elején védelmébe veszi Medgyessy Pétert.
De kitől is védi Nagy Sándor a kormányfőt? Talán csak nem saját pártjától vagy éppen pártelnökétől, akinek kemény közleménye megpróbálta helyretenni a jegybank elnökét?
Látszólag tehát a kommunikációs káosz az úr. Valójában minden közlemény, keménykedés egy üzenet. Medgyessy még a választási kampány előtt azt mondta, tandemben vállalja a kormányzást. Vagyis ő ül elöl, és fogja a kormányt. Ez megvalósult. De az irány és a cél tartásához szüksége van arra is, aki hátul teker. És ez a szereposztás azt is megengedi, hogy ő csak a kormányt fogja, miközben a mögötte ülő az út szélén (mellettük vagy ellenük) drukkolóknak kiabál. Csak arra kell figyelniük, hogy összhangot találjanak a haladás és a hangerő között.
MH-álláspont, Magyar Hírlap, 2003. január 22.