Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták Oroszlányban is leépítenek

A csökkenő állami normatívák miatt 87 álláshelyet szüntet meg Oroszlány önkormányzata a város oktatási, művelődési és szociális intézményeiben - erről döntött keddi ülésén a képviselő-testület.


Dátum: 2007-05-22 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:14.732014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A jövő évi költségvetésben 248 millió forinttal kell csökkenteni a működésre fordítható kiadásokat, ennek érdekében az intézmények vezetőitől 205 milliós kiadáscsökkentésre kértünk javaslatot" - mondta el az ülésen a polgármester.

A költségcsökkentések összesen 87 álláshelyet szüntetnek meg, ebből 41 üres és 20 betöltött munkahely, a többi megszűnő állást nyugdíjasok, vagy nyugdíj előtt állók töltik be.

"Megoldásunk lehet, hogy törvényes, kérdés, hogy mennyire etikus" - mondta hozzászólásában a Lengyel József Gimnázium és Szakközépiskola vezetője. Radványiné Varga Andra rámutatott, hogy az iskola korábban lemondott az önkormányzati támogatásról, a gimnáziumot az állami normatívából és a szakképzési hozzájárulásból tartják fent. Az önkormányzat mostani intézkedésével a gimnáziumnak járó állami normatívából 14 millió forintot elvesz, épp annyit, amennyi a vállalatoktól érkező szakképzési hozzájárulás.

Az intézményeknek egységesen 13 százalékot kellett visszalépni a kiadásokból. A szűkítés az intézményrendszeren kívül a városüzemeltetés valamennyi területét érinti - jelentette ki Rajnai Gábor polgármester.

Az előterjesztést a polgári oldal képviselői nem szavazták meg, a döntés az MSZP-s képviselők szavazatával vált érvényessé.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek