Persányit visszalobbizza az SZDSZ az állatkert élére
Persányi Miklós visszatér az állatkertbe. Az intézmény igazgatói székét arra a három hónapra veszi át, amíg elbírálják a posztra kiírt pályázatot, amelyen ő is indulhat. Elődje tízmillió forintos végkielégítést kap. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-05-23 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:17.254171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Személyi béréből kiszámolt tízmillió forintos végkielégítéssel távozik a fővárosi állatkert éléről Bogsch Ilma - döntött tegnapi ülésén a főváros kulturális bizottsága.
Azt a jelenlévőknek nem sikerült megtudniuk, hogy Bogsch miért nem marad arra a három hónapra is, amíg az utódlására kiírt pályázat eredményt hoz. Szűkszavúan annyit mondott, erre nem szeretne válaszolni. Júniustól sem marad üresen az állatkert főigazgatói széke, a főváros ismét a volt környezetvédelmi miniszterre bízná a vezetést. A miértre vonatkozó ellenzéki kérdésre világos indoklás hangzott el: "Nyilvánvaló, hogy Persányi Miklósnak van ebben az ügyben a legnagyobb tapasztalata mint korábbi főigazgatónak, és probléma nélkül be tudná tölteni a pozíciót." Az előterjesztő, Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes tárgyalásai miatt nem tudta beavatni a döntés hátterébe lapunkat.
Ahogy a végkielégítésről, úgy Persányi kinevezéséről is szavaztak, és a koalíciós többség 4:3 arányban támogatta. Csakhogy az ülés végén Csomós Miklós (Fidesz) jelezte, a szervezeti és működési szabályzat szerint minősített többségre lett volna szükség. Azaz: Persányi kinevezését hat képviselőnek kellett volna támogatnia. Bőhm András (SZDSZ), a testület elnöke elismerte a hibát, és holnapra rendkívüli ülést hívott össze. Lapunk kérdésére elmondta, fel sem vetődött, hogy a közműcégek igazgatóinak közelmúltban történt pályázat nélküli kiválasztást alkalmazzák.
A bizottság tagjait egy szokatlan kérelem zavarta meg: Puskás Tamás, a Vidám Színpad igazgatója azt kérte, ne fizessék ki neki a 2005-ös munkájáért járó prémiumot, a bruttó nyolcmillió forint ugyanis annyira megterhelné a kasszájukat, hogy nem tudnának minőségi díszleteket készíteni. A képviselők értetlenül álltak a kérés előtt, és megismételt szavazásokat kellett tartani, végül elhalasztották a döntést.
Zsidai Péter, Magyar Hírlap
fidesz.hu