Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Költségvetési fegyelmet szorgalmaz az OECD

Szükség van a konszolidációra, de a magyar gazdaság felzárkózási folyamata épp a megszorítások miatt akadt el - állapítja meg az OECD jelentése. E szerint csak fegyelmezett költségvetéssel, a kiadások befagyasztásával és további reformok végrehajtásával lesz tartható a kormány programja.


Dátum: 2007-05-23 09:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:18.201101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Abban az esetben csökken 2010-re a GDP-arányos államháztartási hiány három százalékra, ha a kormány következetesen betartja konszolidációs programját, és a választások előtti években sem lazít. A kabinetnek meg kell törnie azt a négyévenkénti ciklust, amikor az államháztartási hiány elszabadul - mondta Andrew Dean, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) igazgatóhelyettese tegnap, a Pénzügyminisztériumban megtartott sajtótájékoztatón, átadva Veres János miniszternek az OECD jelentését Magyarországról. Andrew Dean megjegyezte, hogy az elmúlt években átlagosan négy százalékot meghaladón nőtt hazánkban a gazdaság, de a kiigazítás hatására ez a folyamat elakadt. "Néhány évig eltart, amíg a felzárkózási folyamat helyreáll" - tette hozzá.

Az OECD egyébként a költségvetési fegyelem következetes végigvitelét, a kiadások befagyasztásának állandósítását és az állami kiadások strukturális reformját ajánlja a magyar kormánynak. A világ harminc legfejlettebb gazdaságát tömörítő szervezet igazgatóhelyettese szerint át kell alakítani az önkormányzatok finanszírozását.

Hangsúlyozta, hogy az infláció Magyarországon csökkenni kezdett, így az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank jövőre hat százalékra viheti le. Veres János pénzügyminiszter elfogadhatónak tartja az OECD ajánlásait a hosszabb távú kiadáscsökkentés és magyar államháztartási struktúra átalakítására.

Szajlai Csaba, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek