Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Markó Béla: A státustörvényt az EU-val szemben is meg kell védeni

A státustörvényre szükség van, s az abban biztosított kedvezményeket akár az uniós hatóságokkal szemben is meg kell védeni - jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Népszabadság szerdai számának nyilatkozva.


Dátum: 2003-01-22 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7107
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:15.094493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A RMDSZ elnöke kijelentette: a kedvezménytörvény módosítására kidolgozott azon kormányzati alapelv, mely szerint a jogszabály hatálya az Európai Unió polgáraira nem terjed ki, igen veszélyes. Az RMDSZ elfogadhatatlannak tart minden olyan módosító kitételt, mely a törvény EU-csatlakozás utáni hatályvesztését fogalmazza meg.

Az RMDSZ elnöke ugyanakkor az elől nem zárkózott el, hogy bizonyos rendelkezések érvényüket veszítsék, ám mint emlékeztetett rá, a munkavállalási és a szociális kérdések már megoldódtak.

A szövetség elnöke azon uniós álláspontot, mely az iskolás gyermekek pénzügyi támogatását csak abban az esetben tartja helyénvalónak, amennyiben a juttatás nem csak egy bizonyos tanintézménybe, hanem minden iskolába járó gyermekre kiterjed, élesen visszautasította.

- Ha az Európai Unió ennyire vigyáz az oktatási diszkriminációra, intézkedjék, hogy a mi gyerekeink, akik magyarul tanulnak, ne járjanak a románul tanuló gyerekeknél egy órával többet mindenap az iskolába. Ez sokkal súlyosabb, mint bármilyen pénzkérdés - hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet: az uniós álláspont csak úgy lenne átültethető a gyakorlatba, ha az EU megoldást talál a határon túli magyaroktatás hátrányos helyzetére és a tankönyvhiányra. Mint megfogalmazta: az oktatási támogatások semmilyen európai elvvel nem ellentétesek.

Ezzel összefüggésben szólt arról is, hogy az RMDSZ-nek egyetlen olyan megoldás sem felel meg, amely a személyi támogatással szemben az intézményi dotációt részesíti előnyben. - A családok nagyon várják ezeket az összegeket - tette hozzá.

Markó Béla rámutatott: a státustörvény előírásait akár az uniós hatóságokkal szemben is meg kell védeni.

Forrás: Népszabadság

Kapcsolódó elemek