Navracsics: az út, amit a szocialisták mutatnak, nem vezet sehova
A magyar lakosság az elmúlt öt évben megtapasztalhatta, hogy az az út, amit a szocialisták mutatnak nem vezet sehova, csak a megszorítások és a hanyatlás felé megy az ország - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője kedden Baján.
Dátum: 2007-05-23 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:20.061737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc és kormánya sodródik, "kormányzati káosz" közepette vezeti az országot, a miniszterváltások és a koncepciótlanság, a gazdasági hanyatlás azt bizonyítja, hogy megbukott a MSZP és megbukott koalíciós partnere is, de megbukott az az ellenzéki politika is, amit a jelenlegi MDF képvisel - mondta a frakcióvezető, a művelődési központban tartott lakossági fórumon.
Mint mondta, a Fidesz arra a többségre építve akarja kivezetni az országot jelenlegi helyzetéből, akik saját sorsukról dönteni akarnak, akik autonóm személyiségek, aki saját maguk tenni akarnak azért, hogy boldoguljanak, akik nem arra építik az életüket, valahogyan majd csak lesz.
Mi hisszük azt, hogy a szabad piacgazdaságban is van egy olyan út, amely fölfelé ível, ehhez azonban az kell hogy beinduljon a gazdasági növekedés, a piaci viszonyok tisztességesek legyenek, a tisztességes verseny feltételei megteremtődjenek - fogalmazott a politikus, aki kívánatosnak nevezte, hogy a monopóliumok, a korrupció eltűnjön a magyar gazdaságból.
A Fidesznek és szövetségeseinek partnerként meg kell tudni szólítani a kis- és középvállalkozásokat, a magyar gazdákat, a magyar nagycégeket és az itt lévő nemzetközi cégeket is - fűzte hozzá a képviselő.
Navracsics Tibor kiemelte: azt a fajta kapitalizmust kell meghonosítani, amely ma Nyugat-Európában van. "Ez nem elsősorban pénzkérdés, hanem erkölcsi hozzáállás kérdése" - mondta, hozzátéve, hogy a jelenlegi hatalom a kapitalizmus XIX. századi embertelen változatát akarja az országra erőltetni, ami elfogadhatatlan.
Mint mondta, határozott véleménye, hogy "olyan polgári Magyarországot kell teremteni, amely mindenki köztársasága lehet", mert a magyar politika az elmúlt időszakban jobbára a viszonylag jómódúakat képviselte, "elfeledkezve a kisebbségekről, a nőkről, a fogyatékosokról, a nagycsaládosokról és az egyedül élőkről".
Navracsics Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy újra kell fogalmazni "a polgári politika hivatását, és újra kell értelmeznünk a polgári politikát is, részben az új többség következtében, hiszen megjelentek olyan csalódott, vagy támaszt kereső szavazók, akik 2006. tavaszán az MSZP-re szavaztak, de csalódtak Gyurcsány Ferenc ígéreteiben, mert becsapta őket".
Az ország jelenlegi helyzetében olyan problémákat kell megoldanunk, amelyek súlyosabbak annál, mint hogy csupán ideológiai vitákat folytassunk - fűzte hozzá a képviselő, hozzátéve: a megélhetés problémáit kell megoldani.
MTI - fidesz.hu