Nemzeti pszichiátriai intézet?
Katasztrófával fenyeget a pszichiátriai betegek kaotikus beutalási rendje. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása miatt sok drogbeteg ellátás nélkül maradhat a fővárosban, és riasztó helyzetbe kerülhetnek a gyógyításra szoruló gyermekek is. Új oktató és gyógyító országos intézményre van szükség. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-05-23 09:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:21.302410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Pszichiátriai Társaság állásfoglalása szerint a lelki betegek gondozásának feltételei az elmúlt években sokat romlottak, a helyzetet csak súlyosbították az ellátás átszervezése, illetve az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet jogutód nélküli megszüntetése körüli gondok. A lelki betegek - akik nem vagy alig tudják érdekeiket képviselni - különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak, pedig az Európai Unió a lelki egészség megőrzését jelölte a jövő legfontosabb feladatául.
A szakma katasztrofálisnak tartja a helyzetet, a társaság és a szakmai kollégium egyaránt nehezményezi, hogy a döntéshozók egyetlen javaslatukat sem vették figyelembe. A szakemberek nem tudták tárgyalási helyzetbe hozni magukat abban sem, hogy bemutassák a mentális egészség megóvására, helyreállítására vonatkozó országos programjukat.
A lipótmezei intézményben elhangzott, hogy az Államreform-bizottság olvassa el az anyagot, és építse be az Új Magyarország fejlesztési tervbe. Szükség van arra is, hogy a jogutód nélkül megszűnő intézet helyett nemzeti pszichiátriai intézet jöjjön létre, amely megteremti a gyógyítás, a kutatás és az oktatás egységét.
Bitter István, a szakkollégium elnöke szerint nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is aggasztó a helyzet. Van olyan megye, ahol az akut pszichiátriai ellátásban egyetlen ágy jut tízezer emberre, és az országos átlag is csak három. Szerinte "Ez óhatatlanul sérti a betegek alkotmányos jogát." Elmondta, hogy a 14 évesnél fiatalabb lelki betegek sürgősségi ellátásra a kórházak gyermekosztályaira, az idősebbek a sokszor nagyon súlyos állapotú felnőtt betegek közé kerülnek, ahogy legutóbb egy tizenöt éves lány is.
Rihmer Zoltán, az intézet osztályvezető főorvosa elmondta, az intézmény tizenhat osztályán kétszázzal csökkentették az ágyszámot. Ezzel a kevés ággyal "gyarapodik" az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet betegeit befogadó hét kórház, csakhogy ezek az intézmények egyelőre nem tudnak beteget átvenni. Szerinte "az OPNI megszüntetése sem anyagilag, sem szakmailag, sem pedig műszakilag nem volt indokolt".
Ellenőrző körjárat a Lipóton
A pszichiátriai betegek testi és lelki egészséghez való joga, a szólásszabadság alkotmányos joga sérül a pszichiátriai intézet megszüntetésével - mondta Szászfalvi László (KDNP), a parlament emberi jogi bizottsága ellenőrző albizottságának elnöke. Nagy Zoltán, az intézet főigazgatója szerint jogi problémákat vet fel az intézet megszüntetése. Mikola István (Fidesz) arról beszélt, hogy az intézmény megszüntetése a közösség szétverését jelenti. Kurimay Tamás (Pszichiátriai Társaság) elmondta: a pszichiátriai intézet jogutód nélküli megszüntetése a magyar pszichiátria "lefejezése".
Niczky Emőke, Magyar Hírlap
fidesz.hu