A Duna Televízió történelmi sorozatot indít
A XX. századi magyar történelem mindmáig vitatott szerepű alakjairól készült dokumentumfilm-sorozatot mutat be az elkövetkező hónapokban a Duna Televízió - hangzott el a társaság szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-01-22 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7108
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:15.403857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szakály Sándor történész, a Duna Televízió alelnöke elmondta: az évekkel ezelőtt megfogalmazott ötlet megvalósítása során nemcsak arra ügyeltek, hogy - akár archív felvételről - minél több kortárs, szemtanú szólaljon meg, de arra is, hogy a lehető legtöbb oldalról megközelítve láttassák a vitatott személyeket az egyes epizódok 40 perces időkeretében.
A 13 részes sorozat első, e hét vasárnap adásba kerülő darabja Tisza Istvánról szól.
A műsor egyebek között arra keres választ, hogy az 1918-ban meggyilkolt miniszterelnök milyen volt politikusként, emberként, milyen szerepet játszott Magyarország első világháborús részvételében, illetve tevékenysége mennyiben járult hozzá a történelmi Magyarország felbomlásához. A Vitatott személyek következő, havonta sugárzott epizódjaiban Károlyi Mihály, Kun Béla, Horthy Miklós, Teleki Pál, Bethlen István, Gömbös Gyula, Bárdossy László, Kállay Miklós, Szálasi Ferenc, Rákosi Mátyás, Nagy Imre és Kádár János életével ismerkedhetnek meg a nézők.
MTI fidesz.hu