Az inogó rendőrök vallomásai
Dátum: 2007-05-23 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:24.981718, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt bíróság!
Meginogtam! Mi az, hogy! Nagyon is!
Azért kezdtem el lopkodni különféle tárgyakat, és a bankban is azért tettem el a félmillát.
Az erkölcsi értékrendemet megbillentette ostorozásával a Fidesz.
Meginogtam! Mi az, hogy! Nagyon is!
Mert az ősszel véresre, és nyomorékká vert emberek miatt bírálni merték a REBISZ humanitárius akcióját.
Tisztelt bíróság!
Mi csak azt kezdtük magyarázni a be nem csatolt biztonsági öv miatt, hogy ne hallgasson az ostorozó Fideszre. Még meginog. Szeresse a szocialistákat, hiszen a javunkat akarják.
A fiatal lány szíve erre eltelt szeretettel. Valakit szeretni akart, nagyon-nagyon. Szerencsétlenségünkre mi ketten szálltunk ki a kocsiból. A többiek oda se mertek nézni, annyira inogtak.
Aztán szeretett minket. Mi az, hogy! Nagyon is!
A pénzt, amit a lakásából hozott le, nyugtatóra adta. Látta, hogy rendkívül rossz lelkiállapotban vagyunk. (A Fidesz ostorozásai miatt.)
Úgy engedett el: első utunk az ügyeletes gyógyszertárba vezessen! Aztán nem meginogni! - integetett utánunk mosolyogva.
Tisztelt bíróság!
Mi autópálya-rendőrök, "úgy meg vagyunk viselve, hogy még lábazatot se tudtunk" csinálni. Meginogtunk! Mi az, hogy! Nagyon is!
Az autómentősök csak lábazatra adtak pénzt, mikor hívtuk őket.
- Látjuk, billeg az értékrendetek a Fidesz ostorozásai miatt. Ebből a pénzből, tessék egy tuti lábazatot csináltatni! Mi lenne velünk, ha tovább inognátok. - búcsúztak.
Tisztelt bíróság!
Ez szóról-szóra így történt.
Mi az hogy! Nagyon is!
Tessék meghallgatni Gyurcsány Ferenc parlamenti beszédét bizonyítékul!
Tibi, az inogó tudósító
Gyurcsány az ellenzéket teszi felelőssé
Népszabadság • Csuhaj Ildikó • 2007. május 22.
Néhány nap alatt távozott a rendvédelem négy legfőbb vezetője. Ide tartozik Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának tegnap bejelentett lemondása. Legalább négy különböző ügy áll a sorozatos leváltások, lemondások hátterében. És a Fidesz - a miniszterelnöknek a Parlamentben elmondott beszéde szerint -, amennyiben ugyanis az ellenzéki párt módszeresen támadta, gyengítette a rendőrséget. Ha pedig egy testületet hónapokig azzal ostoroznak, hogy politikai bűnt követ el, mint az őszi tüntetéshullám idején tette a Fidesz a rendőrséggel, akkor a szervezet meginog.
Forrás: nol.hu