Ma megnevezi jelöltjeit Sólyom
Ma jelenti be Sólyom László, hogy kit jelöl az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és kisebbségi biztosnak. Az államfő a Sándor-palotában mutatja be jelöltjeit a parlamenti pártok frakcióvezetőinek. A Népszava írása.
Dátum: 2007-05-23 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:25.307801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eredetileg három nevet hozott volna nyilvánosságra, hiszen Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos megbízatása csak az év végén jár le, így az ő utódjáról később dönt. A parlament azonban a hónap közepén megszüntette az ombudsman-helyettesi posztot, és helyette az őszi ülésszakban várhatóan létrehozzák a jövő nemzedék ombudsmanjának intézményét. Erre a tisztségre is csak később jelölhet az elnök.
Egyes hírek szerint most Majtényi László volt adatvédelmi biztos, az Eötvös Károly Intézet igazgatója lehet a jelölt az általános ombudsmani posztra, és Kállai Ernőt, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének munkatársát jelöli Sólyom kisebbségi biztosnak. Az elnöki hivatal főosztályvezetője, Kumin Ferenc korábban azt mondta, Sólyom célja, hogy mindegyik posztra a szakmailag és emberileg legalkalmasabb személyt jelölje, így valamennyi képviselő számára elfogadhatóak és megszavazhatóak legyenek. Az államfő ezúttal sem szakított gyakorlatával, hogy a jelölésről nem egyeztet a pártokkal. Így csak később derül ki, hogy választottjait a parlament is támogatja-e.
A Fidesz szinte biztos, hogy nem támogatja Majtényit. Ez annak ellenére valószínű, hogy a legnagyobb ellenzéki párt általános álláspontja, hogy Sólyom döntéseinek lehetőleg nem tesznek keresztbe. Úgy tudjuk, hogy az MSZP-ben még nem döntöttek, megszavaznák-e a volt adatvédelmi biztost. Ha az államfő Takács Albert eddigi helyettes ombudsmant jelölné, az MSZP elfogadná a döntést. Nemrég még a Fidesz is támogatta Takácsot, cserébe azért, hogy a szocialisták hozzájárultak Lenkovics Barnabás volt ombudsman alkotmánybíróvá választásához. A Fidesz bizalma azonban megingott Takácsban, amiért szerintük nem megfelelő hangsúllyal foglalkozott a tavaly őszi zavargásokban tapasztalt rendőri fellépéssel 2006-os beszámolójában. Az ombudsmanok megválasztásához kétharmados többség, vagyis mind a két nagy párt támogatása kell.
Népszava összeállítás
fidesz.hu