Orbán Viktor: A növekvő szürke-és feketegazdaság a legnagyobb probléma
Orbán Viktor a magyar gazdaság legnagyobb problémájának ma nem a költségvetési hiányt vagy az adósságot tartja, hanem a szürke- és feketegazdaság egyre növekvő arányát. A Fidesz újraválasztott elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában arról is beszélt, hogy Európának saját ereje tudatában kellene fellépnie a közös energiapolitika érdekében.
Dátum: 2007-05-23 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:30.037962, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mostani gazdaságpolitika elhibázott, felesleges szenvedést és tehertételt jelent a magyar választópolgároknak, mert a kormány által előidézett pénzügyi válságból ezen az úton nem lehet kijutni - mondta Orbán Viktor a távirati irodának adott interjújában.
A magyar gazdaság legnagyobb baja nem a költségvetési hiány és nem az adósság, hanem az, hogy ma a szürke- és a feketegazdaság részesedése a gazdaságban 25-30 százalékos, és ez növekvő arány - mutatott rá a Fidesz vasárnapi kongresszusán újraválasztott pártelnök. Szerinte amíg ennek tekintélyes része át nem kerül az adózó jövedelem világba, addig nem orvosolható tartósan a költségvetés hiánya és az államadósság, csak rövid távú és átmeneti sikereket lehet elérni.
Mint mondta, az utóbbi időszak bebizonyította, hogy "kényszerrel, szigorral, állami erőszakkal" nem lehet kifehéríteni a gazdaságot, ezért csökkenteni kell az adókat és a járulékokat.
A pártelnök szólt arról is, hogy a Fideszben vita van arról, hogy radikálisabb vagy mérsékeltebb legyen a csökkentés. Ő maga az "erőteljesebb megoldás" híve, mert a gazdaság minél gyorsabb kifehérítését tartja célnak. Ugyanakkor hozzátette: a csökkentés mértékét csak a gazdasági élet szereplőivel konzultálva lehet meghatározni.
"Ma a gazdaság szereplőin erőszakot tesz a kormány, nem egyeztet, nem megállapodik, nem törekszik konszenzusra, ezért nem is lesz sikeres a gazdaságpolitikája, mert nem a kormány működteti a gazdaságot. Szétrombolni tudja, túlterhelni tudja, leépíteni tudja, de működtetni nem tudja, mert azt a gazdasági élet autonóm szereplői tudják csak megtenni" - fogalmazott.
A Fidesz elnöke abban foglalta össze pártja és a kormány gazdaságpolitikája közötti különbséget, hogy míg a mostani politika ahhoz ért, hogy mennyi pénzt vegyen el az emberektől és a közös kiadásokból az átmeneti egyensúly eléréséhez, addig a Fidesz ahhoz ért, hogy hogyan kell megtermelni a pénzt, amire szükség van.
Orbán Viktor arra is utalt, hogy a Fidesz három elemből álló csomagot valósítana meg ahelyett az ostobaság helyett, amit a kormány ma művel. Először reálértéken befagyasztanák a közkiadásokat, mert ma a források egy tekintélyes részét kivonják, és ezzel "szükségtelen próbatételnek" teszik ki az egészségügyet, oktatást és közigazgatást is. Emellett - radikálisan vagy mérsékelten - csökkentenék az adókat, valamint elhárítanák a gazdasági növekedés előtt tornyosuló akadályokat, így mérsékelnék a vállalkozások bürokratikus terheit, amelyek tekintetében ma élen járunk Európában, és fellépnének a korrupció ellen, beleértve a közigazgatási és hatósági korrupciót is.
A Fidesz elnöke hangsúlyozta: a Fidesznek volt és most is van konkrét cselekvési programja, amelyet rendszeresen hozzáigazítanak a gazdasági-társadalmi helyzet változásához.
Az ellenzéki vezető a közös európai energiapolitikáról szólva kijelentette: nem osztja azt a félelmet, hogy az Unió nem tudna Oroszország megkerülésével gázvezetéket építeni.
"Európa nagy és erős, a piacon nem csak az eladó erős, hanem a vásárló is. Európának öntudatosan, a saját ereje tudatában kell fellépnie, de ehhez egységre lenne szükség, és ez ma nincs" - fogalmazott Orbán Viktor.
Szerinte Magyarországnak az az érdeke, hogy egy erősebb Unió létrehozza a saját energiapolitikáját a jogalkotás szintjén is, ezért nem tartja helyénvalónak a különutas politikát.
"Magyarország ebben az ügyben nehéz, kiszolgáltatott helyzetben lévő ország, és a politikának az lenne a kötelessége, hogy minden eszközzel a kiszolgáltatottság leküzdésére törekedjünk" - fejtette ki.
MTI - fidesz.hu