Sarkozy: Irán együttműködik vagy kemény szankciók várnak rá
Iránnak el kell döntenie, hogy együtt akar-e működni a nemzetek közösségével nukleáris programja ügyében, vagy pedig vállalja az eddiginél keményebb szankciókat - jelentette ki Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök egy szerdán megjelent interjúban.
Dátum: 2007-05-23 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:33.511126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A francia államfő, aki hivatalba lépése óta először fejtette ki részletesen álláspontját a vitatott iráni nukleáris programmal kapcsolatban, a Cicero német magazinban úgy nyilatkozott: véleménye szerint nem szabad késlekedni a szankciók szigorításával, mert egy atomfegyverrel rendelkező Irán "elfogadhatatlan".
Sarkozy felhívta a figyelmet arra, hogy az iráni nukleáris törekvések nyomán elszabadulna a fegyverkezési verseny a közel-keleti térségben és ez közvetlenül fenyegetné Izraelt, valamint Délkelet-Európát. Éppen ezért Teheránnak döntenie kell az együttműködés vagy a keményebb szankciók között. A francia elnök ugyanakkor hangsúlyozta: amennyiben Irán bizonyítja együttműködési szándékát, a nemzetek közösségének készen kell állnia az Iránnak tett ígéretei teljesítésére, beleértve Teherán jogát a békés célú nukleáris energiaprogramra.
A német nyelven megjelent interjút eredetileg a Cicero exkluzív francia partnere, a Politique Internationale című magazin készítette.
MTI - fidesz.hu