Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Válságértekezlet van az ORFK-n

Megerősítette a Pest Megyei Főügyészség a Hír Televíziónak, hogy újabb két autópálya-rendőrt vettek őrizetbe korrupció gyanújával. Közben az ORFK-n válságértekezletet hívtak össze, ahol értesülésünk szerint az autópálya-rendőrség parancsnokának, Oberling Józsefnek a leváltásáról is tárgyalnak.


Dátum: 2007-05-23 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:34.719307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Újabb rebiszes autópályarendőröket vettek őrizetbe korrupció gyanújával - értesült a Hír Televízió. A nyomozás eddigi adatai szerint a Rendészeti Biztonsági Szolgálat gödöllői alosztályának két munkatársa tavaly novemberben 840 ezer forintot vett el egy cigarettacsempésztől igazoltatás közben. A pénzen kívül eltulajdonították a 4000 karton csempészáru egy részét is. A csempész fegyveres rablás miatt jelentette fel őket, de az ügyészség hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsítja őket. Ha bűnösségük bebizonyosodik, akár 5-15 börtönt is kaphatnak. AZ ORFK-n a HírTv információi szerint váélságértekezletet hívtak össze, ahol értesülésünk szerint az autópálya-rendőrség parancsnokának, Oberling Józsefnek a leváltásáról is tárgyalnak.

A múlt héten 13 Borsod megyei autópálya-rendőrt helyeztek előzetes letartóztatásba. Ők szintén az M3-ason dolgoztak, és a gyanú szerint autómentőkkel játszottak össze. Jutalék fejében mindig ugyanazt a három vállalkozót hívták ki a balesetekhez. A rendőrökkel együtt előzetesbe került két autómentő is, harmadik társukkal szemben pedig lakhely-elhagyási tilalmat rendelt el a bíróság. A Hír Televízió információja szerint nem zárható ki, hogy a sorozatos botrányok miatt megszüntetik az önálló autópálya-rendőrséget, és a gyorsforgalmi utak ellenőrzése visszakerül a megyei kapitányságokra, illetve a BRFK-ra.

Közben újabb embert vettek őrizetbe emberrablás gyanújával éjszaka Kisvárdán. Így összesen hat gyanúsítottja van az ügynek, közülük három rendőr. Kedden két rendőr és két civil előzetes letartóztatásáról döntött a Nyíregyházi Városi Bíróság. A bűncselekménnyel gyanúsított harmadik rendőrt nem vették előzetesbe, de a lakhelyét nem hagyhatja el. Az ügy hatodik gyanúsítottjának sorsáról a bíróság szerdán dönt.

A cigarettacsempész banda tagjai egy üzleti vita miatt ejtettek túszul egy férfit, majd váltságdíjat követeltek érte. A nyomozók a pénz átadásakor ütöttek rajta a társaságon. Akkor négy embert elfogtak, de többen elfutottak.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek