Kártérítési pert indítanak a BRFK ellen egy tüntetés feloszlatása miatt
Kártérítési pert indított 31 tüntető a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ellen, mivel a rendőrség 2003. decemberében jogellenesen feloszlatta Budapesten kormányellenes tiltakozó akciójukat - közölte szerdán Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője.
Dátum: 2007-05-23 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:36.268210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 31 tüntető személyes szabadság, emberi méltóság és gyülekezési jog megsértésével okozott kár megtérítése címén fejenként egymillió forint kártérítést kér.
A tüntetők 2003. december elsején a XII. kerületi Gesztenyés-kertből kívántak Medgyessy Péter akkori miniszterelnök házához vonulni, tiltakozásul amiatt, hogy a volt kormányfő egy évvel korábban részt vett azon a fogadáson, amelyet Adrian Nastase román miniszterelnök adott Románia budapesti nagykövetségén az ország nemzeti ünnepe alkalmából.
Zétényi Zsolt, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke emlékeztetett rá, hogy a "nemzeti érzületet sértő magyar-román kormányfői koccintás miatt" szervezett tiltakozó akciót a rendőrség feloszlatta. 51 embert előállítottak, őket 7-8 órán át fogva tartották. Kocsis Imrét, a szervezet vezetőjét 72 órás őrizetbe vették, majd gyorsított eljárásban figyelmeztetésben részesítették, míg a többi előállított tüntetővel szemben rendzavarás és gyülekezési joggal visszaélés miatt indított szabálysértési eljárást azóta jogerősen megszüntették.
Politikai indíttatásból, jogellenesen oszlatta fel a rendőrség a tüntetését - mondta Gaudi-Nagy Tamás, hozzátéve, hogy ezt a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében állapította meg, amit a Legfelsőbb Bíróság múlt év novemberben felülvizsgálati ítéletében megerősített.
MTI - fidesz.hu