Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Református templom épül Tökölön

Még az idén elkészül Tökölön a református templom, amelynek a napokban emelték helyére a tornyát óriásdaruval - közölte a helyi lelkész szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2007-05-23 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:37.841193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Túróczi István elmondta, hogy a jelenleg tízezer lakosú Pest megyei városba sokan költöztek az elmúlt években, s közülük mintegy kétezren reformátusok. Ők eddig csupán egy kicsi, az '50-es években épült imaházban gyakorolhatták vallásukat, ezért vált szükségessé a templom megépítése. Nyolc évvel ezelőtt indultak meg az előkészületek, s az idén gyorsultak fel a munkálatok.

A templom 40 millió forintos költségének nagyobb részét az egyház adja, a helyi önkormányzat kétmillió forinttal és a telekkel járult hozzá a megvalósításhoz, de a hívők adakozása is lendített az építkezésen.

A Nagy Béla építész tervezte templom modern stílusú kőépület, aminek 32 méteres tornyát vas- és faszerkezet alkotja. Elkészülte után a templomban egyszerre kétszázan ülhetnek majd le, s az istentiszteletek mellett kulturális rendezvényeket, szakrális zenei programokat is tartanak majd itt - hívta fel a figyelmet Túróczi István.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek