Felébred álmából az orosz medve?
Vlagyimir Putyin elnök felébreszti téli álmából az orosz medvét, amely vissza akarja szerezni korábbi befolyását Közép- és Kelet-Európában - írta a The Washington Times szerdán.
Dátum: 2007-05-23 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:40.065748, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miközben az orosz elnök május elején az egykori náci Németországéhoz hasonlította az Egyesült Államok magatartását, Moszkva egyre fenyegetőbben lép fel az egykor a szovjet érdekövezetbe tartozó államokkal szemben. Az orosz megfélemlítési politika legutóbbi célpontja a kicsiny Észtország a Baltikumban. George Voinovich washingtoni szenátor az Észtország melletti kiállás jegyében határozattervezetet terjesztett elő. A javaslat elítél minden olyan kísérletet, amelynek során érzéketlenül visszaélnek a második világháború áldozatainak emlékével és azt politikai célra használják fel.
A The Washington Times méltatta a lengyel és a cseh kormányt, amiért kitartanak a hozzájuk telepítendő amerikai rakétavédelem ügyében, ugyanis éppen az ezzel kapcsolatos orosz fenyegetés az, ami ezt leginkább indokolja.
A lap szerint a Nyugatot most legfőképpen azt aggasztja, hogy visszatérhet a hidegháború légköre. Kétségtelen, hogy Moszkva vissza akarja szerezni befolyását Közép- és Kelet-Európában. Az igazi, stratégiai kihívást azonban az jelenti, hogy eközben az energiaforrásokért folyó éles nemzetközi versenyben Oroszország jelentős tartalékokkal rendelkezik. Kelet-Európa nagy mértékben az orosz revánstól való félelmében csatlakozott a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, és Amerikának szavatolnia kell a régió újonnan szerzett szabadságát. Amerikának és a Nyugatnak nem szabad félnie attól, hogy visszatér a hidegháború szelleme, határozottan vissza kell szorítaniuk az új szövetségeseikre nehezedő orosz nyomást - szögezte le a The Washington Times.
MTI - fidesz.hu