Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogerősen felmentették a Keller által feljelentett adónyomozókat

A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette az APEH egykori Bűnügyi Igazgatóságának munkatársait, akiket még Keller László (MSZP) közpénzügyi államtitkárként jelentett fel. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-05-24 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:46.527024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az öt éve húzódó eljárás miatt a szervezet Győr-Moson-Sopron megyei hivatalvezetője öngyilkos lett.

Hűtlen kezelés, hivatalos személy által elkövetett sikkasztás és közokirat-hamisítás gyanújával tett büntetőfeljelentés az APEH már megszűnt Bűnügyi Igazgatóságának tíz munkatársa ellen Keller László volt közpénzügyi államtitkár a 2002-es kormányváltást követően.

Az MSZP-s képviselő beadványa nyomán (amelyet névtelen bejelentés alapján tett meg) az akkori Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (ma már Központi Nyomozó Főügyészség a szervezet neve) vádat emelt többek között Kántor Tibor volt hírszerző, az adóhatóság Orbán-kormány alatti általános elnökhelyettese, valamint a polgári kabinet által létrehozott Bűnügyi Igazgatóság bűnügyi igazgatóhelyettese, a kiemelt ügyek főosztályának vezetője, a felderítő főosztály vezetője és még hat munkatárs ellen.

A szigorúan titkos büntetőeljárás során az első fokon ítélkező Budai Központi Kerületi Bíróság felmentette a vádlottakat, akik közül akkora már ketten életüket vesztették.

Török László, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek