Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vizi E. Szilveszter előadást tart Marosvásárhelyen

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) támogatja a határon túli magyar kutatásokat - hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter, a tudós testület elnöke az MTI-nek nyilatkozva annak kapcsán, hogy csütörtökön előadást tart Marosvásárhelyen.


Dátum: 2007-05-24 09:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:48.399235, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar tudomány és az Európai Unió - a határon túli magyarság esélyei című előadást az Erdélyi Múzeum Egyesület szervezi.

"Románia immár az Európai Unió teljes tagjaként vesz részt az EU pályázatain" - mutatott rá az MTA elnöke.

Ennek kapcsán kitért az unió VII. kutatásfejlesztési keretprogramjára, amely 2007 és 2013 között összesen 54,3 milliárd eurót szán a tudományra.

A pályázatok elkészítésénél "a Kárpát-medence magyar tudósai számára nagyon fontos az együttműködés az anyaországi és a többségi nemzet kutatóival, valamint európai kollégáikkal is" - fejtette ki véleményét Vizi E. Szilveszter.

Mint mondta, "a tapasztaltabb magyar tudósoknak" segíteniük kell határon túli kollégáikat. A segítségnyújtásnak azonban vannak intézményes formái is.

"Az Akadémia külön bizottsága foglalkozik a határon túli magyar kutatások támogatásával. Évente 150 millió forintot költünk erre" - tette hozzá.

Vizi E. Szilveszter kiemelte, hogy ez év januárjában alakult meg a Magyar Tudományos Akadémia VI. regionális bizottsága, a kolozsvári, amelynek elnökét és elnökségi tagjait most választják meg.

A marosvásárhelyi előadáson a magyar tudomány helyzetén és a pályázati lehetőségeken kívül az MTA elnöke szándékai szerint a magyar nyelvű karok, a magyar nyelvű egyetem fontosságáról is beszél.

Az ilyen intézmények léte "egybeesik az Európai Uniónak emberi jogokat és kisebbségeket támogató politikájával" - mondta.

Vizi E. Szilveszter a magyar-román tudományos kapcsolatokról szólva kiemelte, hogy az MTA legutóbbi, 177. közgyűlésén a tudós testület tiszteleti tagja lett Ionel Haiduc, a Román Tudományos Akadémia kolozsvári születésű elnöke.

"Külső taggá választottuk két erdélyi magyar tudóst, Németh Sándort, a nemzetközi hírű matematikust és Néda Zoltán fizikust" - tette hozzá Vizi E. Szilveszter.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek