Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidel Castro maga számolt be írásban egészségi állapotáról

Személyesen számolt be egy írásban tavaly júliusban megromlott egészségi állapotáról Fidel Castro kubai vezető, felfedve többek között, hogy több műtéten is átesett, amelyek közül nem mindegyik volt sikeres, de most már jobban van, szilárd táplálékot vesz magához.


Dátum: 2007-05-24 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:50.005834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Írásában, amelyet a kubai kormány továbbított a sajtónak szerdán elektronikus levélben, a 80 éves vezető elárulta: a műtétek kezdetben nem voltak sikeresek, ezért is tart olyan sokáig a felépülése.

Hónapokon keresztül csöveken át táplálták, de most már szájon át vesz magához, mint írta, "mindent, ami a gyógyuláshoz szükséges".

A 80 éves vezető azt állította: a fő kockázatot az életkora jelenti.

Most fordult elő először, hogy Castro részletekkel szolgált államtitoknak számító egészségi állapotáról.

Az idős kubai vezető július 27-én esett át bélműtéten, majd négy napra rá átengedte a hatalmat nála öt évvel fiatalabb öccsének, a védelmi tárca élén álló Raúlnak. Azóta nem jelent meg a nyilvánosság előtt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek