Ellenzéki kurátorok: állítsák le az MTV-székház építését
Jogsértőnek tartják a Magyar Televízió (MTV) új székházának ügyében hozott határozatokat és az építés kapcsán megkötött szerződéseket az MTV kuratóriumának ellenzéki tagjai. A Fidesz és a KDNP delegáltjai ezért azt követelik, hogy állítsák le az új székház építését, amíg a szerződések jogszerűségének kérdése teljes körűen nem tisztázódik. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-05-24 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77931
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:50.288950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTV Közalapítvány kuratóriumi tagjai is csak hosszas procedúra után jutottak hozzá a televízió új székházával kapcsolatos dokumentumokhoz. Szabó László fideszes delegált szerint átvizsgálták, és úgy ítélték meg, hogy a szerződések és a közbeszerzési eljárás is jogsértő volt. Ezért kezdeményezték, hogy az új székház és gyártóbázis ügyében az MTV hozza nyilvánosságra a teljes dokumentációt, és addig állítsák le az építkezést, amíg a szerződések jogszerűségét kivizsgálják. Arra a kérdésre, hogy a megkötött szerződéseket módosítani kell-e vagy megsemmisíteni, Szabó László azt felelte, a dokumentum jogi konstrukciója nem teszi lehetővé a változtatást, ezért a teljes közbeszerzési eljárást újra kell gondolni.
Az ellenzéki delegáltak már kezdeményezték az MTV kuratóriumi ülésén a kérdés napirendre vételét, de elutasította a kormányoldali többség. A szerződések nyilvánosságra hozatalát pedig a közszolgálati televízió vezetése üzleti titokra hivatkozva utasította el. A Fidesz és a KDNP delegáltjai Péterfalvi Attila adatvédelmi biztoshoz fordultak, szerintük az MTV közpénzből finanszírozza a székházbérletet, ezért az üvegzsebtörvény szerint nyilvánossá kell tenni a dokumentumokat.
Az eljárást még az előző kuratórium fogadta el februárban. Balogh László (KDNP) egyedüli tagként nemmel szavazott, szerinte a banki részleteket is fizetni tudták volna új székház építése esetén. A köztelevízió vezetése március 2-án írta alá azt a hosszú távú ingatlanbérleti szerződést, amely alapján az MTV a Bojtár utcai ingatlanegyüttesbe költözik. A szerződés 22 plusz 18 évre szól, a bérleti és üzemeltetési díj havi 993 ezer euró, azaz csaknem kétszázötvenmillió forint.
Papp Dániel, Magyar Hírlap
fidesz.hu