Nem bíznak az emberek a rendőrségben
Az emberek háromnegyede helyesli, hogy menesztették a rendőri vezetőket és a szakminisztert - derül ki a Medián közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből. MTI hír.
Dátum: 2007-05-24 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:50.872424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt hetekben a népesség kétharmadának romlott a véleménye a rendőrségről - idézi a felmérést a csütörtöki Népszabadság.
A rendszerváltás után a rendőrség képes volt megváltoztatni az önmagáról szóló közvélekedést, jelentős bizalmat szerzett. Ez a bizalom tavaly ősszel elveszett, a mostani botránysorozat pedig tovább rontott a rendőrség megítélésén.
A felmérésben megkérdezettek többsége nem hiszi, hogy a vezetők cseréje javít a helyzeten.
A Népszabadság úgy tudja, hogy a miniszterelnök rövidesen, talán már holnap bejelenti, ki lesz az igazságügyi minisztérium új vezetője. A lap több forrása szerint a miniszteri posztra komoly esélye van Takács Albertnek, aki eddig az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese volt.
MTI - fidesz.hu