Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai flottafelvonulás a Perzsa-öböl vizein

Hatalmas haditengerészeti csapásmérő erő haladt át hajnalban a Hormuzi-szoroson a Perzsa-öbölbe. Tegnap lejárt az ENSZ Biztonsági Tanácsa által az iráni urándúsítás leállítására szabott hatvannapos határidő. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-05-24 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:51.770071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Egyesült Államok és Irán között nagy a feszültség Teherán atomprogramja miatt. Washington azzal gyanúsítja Iránt, hogy atomfegyver megszerzésére törekszik, és eltökélte, hogy ezt megakadályozza. Az amerikai-iráni viszálykodás már-már a katonai összeütközés rémét idézte fel.

Kevin Quinn ellentengernagy, a kötelék parancsnoka közölte: az amerikai hadihajók gyakorlatot rendeznek az öböl vizein, régen tervbe vett manőverekről van szó. "Mindig fennáll a veszély, hogy valamely állam vagy nem állami tényező lezárhat nemzetközi szorosokat, köztük a roppant fontos Hormuzi-szorost" - mondta a John C. Stennis repülőgép-hordozó fedélzetén. Hozzátette: az Egyesült Államok meg akarja mutatni a régió országainak, hogy elkötelezett az egész térség biztonsága iránt.

Alig két hete járt a John C. Stennis fedélzetén Dick Cheney amerikai alelnök, és ott kijelentette: az Egyesült Államok, másokkal együtt, megakadályozza, hogy Irán atomfegyverhez jusson, és uralkodjék a térségben.

Tegnap lejárt az ENSZ Biztonsági Tanácsa által az iráni urándúsítás leállítására szabott hatvannapos határidő: a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentést terjeszt elő arról, hogy Teherán eleget tett-e a világszervezet követelésének.

Mint ismeretes, az ENSZ Biztonsági Tanácsa március 24-én egyhangú döntéssel fogadta el az Irán elleni újabb, a korábban bevezetett intézkedéseknél szigorúbb szankciókat. Így a 1747. számú BT-határozat egyebek mellett megtiltotta Iránnak a fegyvervásárlást is, továbbá a világ országait felszólította, hogy tartózkodjanak iráni fegyverek beszerzésétől.

Emellett előírta az iráni atom-, illetve rakétaprogramban érintett tizenöt újabb iráni tisztségviselő, valamint tizenhárom újabb szervezet vagyonának befagyasztását, és az utazási korlátozásokat is kiszélesítette.

A BT akkor felkérte az atomenergia-ügynökséget, hogy hatvan napon belül készítsen jelentést arról, Irán felfüggesztette-e az urándúsítást, s figyelmeztetette Teheránt: további lépésekkel számolhat, ha nem tesz eleget a felszólításnak.

Bagdadban a tervek szerint ma találkozik az Egyesült Államok és Irán nagykövete.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek