Akik belebuktak a "reformkormány" "reformintézkedéseibe"
A 2006-os országgyűlési választások után felálló Gyurcsány-kormány egy év alatt három miniszterétől vált meg.
Dátum: 2007-05-24 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77943
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:53.771219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Persányi Miklós, egykori környezetvédelmi és vízügyi minisztert a körülötte kialakult állóvíz buktatta meg. Egy évvel korábban Gyurcsány a folyó-, folyam- és árvízi szabályozás, valamint az ezzel kapcsolatos beruházások elvégzésével bízta meg Persányit. A fővárosi állat- és növénykert egykori és leendő főigazgatójának a többi között az is feladata lett volna, hogy Magyarország Európa egyik vezető bioenergia-termelő országává váljon (korábban a "vas és acél országa" volt a célkitűzés). Persányi nevéhez öt önálló - nem igazán acélos - indítvány fűződik. A bársonyszéket az SZDSZ-es Fodor Gábornak adta át.
Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter a radikális "reformhadjárat" áldozata lett. A kórházbezárások, ágyszám-leépítések, vizitdíj-bevezetése, stb. összeforrtak a liberális politikus nevével. A népszerűtlenséget és a rá nehezedő nyomást 2007. áprilisában unta meg. Dr. Molnár helyét egykori államtitkára, Horváth Ágnes vette át.
A bukott kormánytagok közül Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter bukfencezett a legnagyobbat. Na nem a reformok, hanem az elégedetlenség és saját alkalmazottai miatt. A szeptemberi MTV-székház ostromát követően felajánlotta lemondását, de Gyurcsány azt nem fogadta el. Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy a "bazi nagy" országreformálás közepette megbomlott volna a kormány egysége. Az október 23-i brutális rendőri intézkedéseket követően a kormányfő és a főpolgármester is kiállt Petrétei és a rendőri vezetők mellett, a budapesti rendőrkapitányt, Gergényi Pétert Demszky Gábor még egy magas rangú kitüntetéssel is jutalmazta. 2007 májusában azonban borult az addigi forgatókönyv: sorozatos rendőri visszaélésekre derült fény, a gyanú szerint öt rendőr egy fiatal nőt erőszakolt meg Budapesten, az autópálya "őrei" korrupcióba, a kisvárdai egyenruhások pedig emberrablásba keveredtek, illetve a Széna téri bankban, helyszínelés közben lopott közel fél millió forintot az egyik zsaru.
De kanyarodjunk vissza egy kicsit a feltételezett erőszakolás ügyéhez. Nézzük a tényeket! Az eset még május elején történt. A sajtó május 14-én foglalkozott részletesen az E. Zsanett ellen elkövetett bűncselekménnyel. Május 19-én Gyurcsány menesztette Bene László országos rendőrfőkapitányt és az ősszel kitüntetett Gergényi Pétert. Május 20-án (több, mint két héttel a történtek után) Petrétei felajánlotta lemondását, amit Gyurcsány elfogadott. A mezei állampolgárban három kérdés vetődik fel:
1, Ha bebizonyosodik, hogy a rendőrök megerőszakolták E. Zsanettet, akkor Gyurcsány miért csak két héttel később kötött útilaput Bene és Gergényi talpára?
2, Petréteit miért nem maga Gyurcsány állította fel?
3, Ha Petrétei nem ajánlja fel lemondását, akkor továbbra is ő a miniszter?
Bene, Gergényi és Petrétei távozása után az NBH és a REBISZ vezetője is lemondott. Az új rendészeti és igazságügyi minisztert május végéig jelöli ki Gyurcsány.
ujarisztokracia.fidelitas.hu - fidesz.hu