Trianon-emlékmű alapkövét teszik le Nagykörűben
Történelmi emléknapot tartanak, amelyen egy Trianon-emlékmű alapkövét teszik le az I. világháborút lezáró versailles-i békeszerződés aláírásának közelgő évfordulója alkalmából vasárnap Nagykörűben - közölte a magánszemélyekből álló szervezőcsoport képviselője csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2007-05-24 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:55.492885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alkotás az önkormányzat jóváhagyásával a település Szabadság terének parkosított területén kap helyet; az emlékmű költségét, 4-4,5 millió forintot közadakozásból szeretnénk összegyűjteni - tette hozzá Horváth Ferenc.
Tájékoztatása szerint a tervezéssel és az elkészítéssel a Karcagon alkotó, Munkácsy- és Szervatius-díjas Győrfi Sándor szobrászművészt bízták meg. A terv szerint a gyöngyössolymosi mészkőből kialakított halom oldalán tardosi vörös márványból a szétdarabolt Magyarország térképét helyezik el.
A halom tetején két, süttői mészkőből esztergált oszlop áll majd, rajta bronz turulmadárral. A tömbhalom belsejében szeretnének elhelyezni az elcsatolt területekről hozott egy-egy követ és egy-egy marék földet.
Az alapkőletételhez kapcsolódó történelmi emléknapon dokumentumfilmeket vetítenek, lovasbemutatót rendeznek, majd a program táncházzal zárul. Az alapkőnél Veres Nándor polgármester mond megemlékező beszédet.
Horváth Ferenc elmondta: egy, a programba korábban betervezett zenei esemény viszont elmarad, mert a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője tiltakozott az Egészséges Fejbőr nevű formáció fellépése ellen, és a szervezők provokációtól tartva lemondták a koncertet.
Ez számunkra az adakozás miatt érzékeny veszteség, mert sokan erre a nemzeti rockzenei összeállításra jöttek volna el Nagykörűbe - jegyezte meg.
MTI - fidesz.hu