Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fejetlenség uralkodik az államigazgatás minden szintjén

A kormány alkalmatlansága miatt fejetlenség, káosz uralkodik az államigazgatás minden szintjén. Ezt bizonyítja az az őrült kapkodás is, amit a rendőrségi objektumok civil őrzés-védelme kapcsán a napokban műveltek - mutat rá közleményében Csampa Zsolt, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja.


Dátum: 2007-05-24 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:12:58.480582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány alkalmatlansága miatt fejetlenség, káosz uralkodik az államigazgatás minden szintjén. Ezt bizonyítja az az őrült kapkodás is, amit a rendőrségi objektumok civil őrzés-védelme kapcsán a napokban műveltek.

Tragikus, hogy egyáltalán felmerülhetett az az eszement ötlet, hogy a rendőrségi objektumok őrzését civil őrző-védő szervezetek vennék át. Ez az állam vége, a köztársaság lepusztulásának az a pontja, ahonnan egy politikai fordulat után is nagyon nehéz lenne újra talpra állítani a rendvédelmi testületeket. Szomorú tapasztalatok mutatják, hogy ilyen megoldásokkal, civil cégeken keresztül lehet az állami pénzeket haveroknak juttatni. Ez az, amiből egy erős Magyarország, egy plebejus, kiváltságoktól mentes állam nem kér!

Csampa Zsolt,

az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja

Kapcsolódó elemek