Takács Albert az igazságügyi és rendészeti miniszterjelölt
Takács Albertet, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesét jelöli igazságügyi és rendészeti miniszternek Gyurcsány Ferenc.
Dátum: 2007-05-24 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:13:00.273862, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette: azt várja Takács Alberttől, hogy a rend és a szabadság "kéz a kézben járjon".
Takács Albert újságírók előtt közölte: a rend, a szabadság, a biztonság és a bizalom jellemzi majd tevékenységét. Kiemelte: szolgáltató jellegű minisztériumot kíván működtetni. Az új igazságügyi és rendészeti miniszter június elsejével lép hivatalba.
MTI - fidesz.hu