Megbírságolták Demszky Gábort
Szabálytalan közbeszerzési eljárás miatt Demszky Gábornak százezer, a fővárosi önkormányzatnak pedig egymillió forintos pénzbírságot kell fizetnie új pályázat kiírása mellett.
Dátum: 2003-01-23 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:19.202963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Erzsébet híd korrózióvédelmi munkálatával összefüggő közbeszerzés ügyében, a főpolgármesterre és a Városházára a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) mondta ki az ítéletet, helybenhagyva a Közbeszerzési Döntőbizottság tavaly őszi határozatát. A Főpolgármesteri Hivatal szaktestülete tavaly a 440 millió forinttal drágább ajánlatot fogadta el az Erzsébet híd korrózióvédelmi munkálataira kiírt tender elbírálásakor.
Deák András (MKDSZ), a Fővárosi Közgyűlés közbeszerzési bizottságának elnöke szerint Demszky Gábornak végig kellene gondolnia, hogy - korábbi állításaival szemben - rendben mennek-e a városházi közbeszerzések.
Magyar Nemzet - fidesz.hu