Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fogyatékkal élők nappali intézményét adták át Mórahalmon

Amikor a szülők emberi tűrőképessége véget ér, ott a közösségnek segítséget kell nyújtani - mondta Mórahalom polgármestere csütörtökön, a fogyatékkal élők nappali intézményének átadásakor.


Dátum: 2007-05-24 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:13:02.332845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nógrádi Zoltán rámutatott: vannak olyan feloldhatatlan, segítségért kiáltó családi problémák, amelyeket a szülők nem tudnak egyedül felvállalni. Ebben az intézmény nyújtotta ellátás adhat támogatást.

A polgármester hozzátette: európai uniós és hazai pályázatok segítségével 87 millió 441 ezer forintból elsősorban mentálisan és halmozottan sérült gyermekeknek nyújt nappali elhelyezést - gondozást, foglalkoztatást, étkeztetést - a 414 négyzetméteres otthon.

A beruházást a város nyolcmillió forint saját forrással egészítette ki. Az épületben három csoportszobát alakítottak ki, amely huszonnégy, 18 éven aluli gyermeket fogadhat be.

A sérült gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő kicsik életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését és étkeztetését kellett megszervezni annak érdekében, hogy a szülők képzésekben, átképzésben vehessenek részt és munkát tudjanak vállalni. A fenntartáshoz állami 60 százalékban, az önkormányzat pedig 40 százalékban járul hozzá, a szülőknek csak az étkeztetést kell fedezni - mondta a polgármester.

Magyar Anna, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke az átadáson hangsúlyozta: Mórahalom az utóbbi időben "bezzeg várossá" lett, ahol a fejlesztések úgy valósulnak meg, hogy a központban mindig az ember áll.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek