Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A törvénytelen mutyizás általánosan alkalmazott módszere az MSZP-nek

A Fővárosi Bíróság mai ítélete is bizonyíték arra, hogy a törvénytelen mutyizás általánosan alkalmazott módszere az MSZP-nek és a hozzá kötődő új arisztokráciának - emeli ki Ágh Péter közleményében.


Dátum: 2007-05-24 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:13:04.506171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Bíróság mai ítélete is bizonyíték arra, hogy a törvénytelen mutyizás általánosan alkalmazott módszere az MSZP-nek és a hozzá kötődő új arisztokráciának.

Rácz Péter hasonló módszerrel kívánta megszerezni a közösségi tulajdonban lévő csillebérci vadászházat, mint amellyel Gyurcsány Ferenc lett az őszödi üdülő és a Szalay utcai ingatlan tulajdonosa. Mindezek fényében pedig különösen aggályos az, hogy a most elítélt főúttörő azzal a Butor Klárával szervez közösen "Grund Klubhálózat" néven - állami pénzekre igényt tartó - egyesületet, aki jelenleg az MSZP pártigazgatója.

Ágh Péter

országgyűlési képviselő,

a Fidelitas ügyvezető alelnöke

Kapcsolódó elemek