Lomnici Zoltán elsőfokú országos fegyelmi bíróság létrehozását kezdeményezi
Az igazságszolgáltatásba vetett bizalom a jogállamiság fundamentuma - jelentette ki csütörtökön, debreceni sajtótájékoztatóján Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke, aki kezdeményezi elsőfokú országos fegyelmi bíróság működtetését.
Dátum: 2007-05-24 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:13:04.810666, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lomnici Zoltán szerint tavaly javult a bírák és a tisztviselők fegyelmi helyzete, de a gyakorlati tapasztalatok alapján át kell tekinteni a fegyelmi eljárás jelenlegi rendszerét. Ezért, s a fegyelmi eljárás egységesebbé tétele érdekében javasolja a főbíró, hogy a fegyelmi ügyekben eddig első fokon eljáró megyei fórumok helyett egységes elsőfokú fegyelmi testület jöjjön létre.
A konkrétumokról szólva Lomnici Zoltán elmondta: tavaly a bírákkal szemben alkalmazott írásbeli figyelmeztetések, illetve a bírák ellen kezdeményezett fegyelmi-, szabálysértési- és büntetőeljárások a 2.860 összbírói létszám 1,2 százalékát érintették.
Hozzátette: 2005-höz képest 2006-ban 19-ről 16-ra csökkent az írásbeli figyelmeztetések, 19-ről 14-re a fegyelmi eljárások, 3-ról 1-re a szabálysértések és 4-ről 2-re a bírók ellen kezdeményezett büntetőeljárások száma. Ez utóbbi egy rágalmazás, illetve egy gondatlan közlekedési vétség volt.
A 11 ezres igazságügyi alkalmazotti létszámból 32-ről 23-ra csökkent az írásbeli figyelmeztetések száma 2006-ban, míg 17 esetben indult fegyelmi eljárás igazságügyi alkalmazott ellen, ami két évvel korábban öttel több volt.
Lomnici Zoltán kezdeményezi, hogy szeptemberben a Debreceni Városi Bíróságon tartson kihelyezett ülést az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága. Ennek indoklásául elmondta: a Debreceni Városi Bíróság épülete ítélkezésre alkalmatlan, sok esetben életveszélyes, s megkezdődött a rossz műszaki állapotú épület süllyedése is. Szeretnék elérni, hogy lehetőség szerint új városi bíróság épüljön Debrecenben, mihez szeretnék megnyerni a képviselőket, hogy támogassák a központi költségvetés felosztásakor az intézmény létesítését.
A főbíró egyébként elismeréssel szólt a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság munkájáról. A megyei bíróság kiegyensúlyozott munkát végzett annak ellenére, hogy az ítélőtábla belépésével sok bíró elhagyta a testületet, s őket fiatalokkal kellett pótolni - mondta Lomnici Zoltán.
MTI - fidesz.hu