Előzetes végeredmény: CDA-győzelem
Hollandiában a leköszönő koalíció vezető pártja, a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) nyerte a szerdai előrehozott parlamenti választásokat a csütörtök hajnalban közzétett előzetes végeredmény szerint.
Dátum: 2003-01-23 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:19.539184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 150 tagú alsóházban a CDA 44 helyet szerzett, s így változatlanul a legerősebb pártja Hollandiának. Az ellenzék vezető ereje, a Munkapárt (PvdA) 42 mandátummal maradt a második helyen, bár látványosan felépült a tavaly májusi voksoláson elszenvedett veszteségeiből, 19 helyet visszaszerezve.
A jobboldali liberális VVD csalódottan kommentálta, hogy csak néggyel sikerült gyarapítania mandátumainak számát, és 28 helye nem elég a CDA-val tervezett jobbközép-koalícióhoz. Ehhez a kombinációhoz nehéz harmadik partnert találni, mert mindkét párt elutasítja eddigi koalíciós partnerét: a meggyilkolt populista Pim Fortuyn pártját (LPF). Az LPF mandátumainak száma nyolcra esett vissza a májusban szerzett 26-ról.
A kormányalakítási tárgyalások joga elsőként a CDA-t illeti, és Jan Peter Balkenende miniszterelnök jelezte: "most gondosan megvizsgáljuk a többi párt programját, és aztán meglátjuk, kivel folytassunk koalíciós tárgyalásokat".
A hivatalos végeredményt csak január 27-én teszik majd közzé, miután összeszámlálják a tengerentúli szavazatokat is. Ezek rendszerint nem sokat módosítanak az eredményen, bár ilyen szoros versenyben az apró változásoknak is lehet jelentősége.
MTI - fidesz.hu