Szolidaritását fejezte ki Észtországgal az Európai Parlament
Támogatásáról és szolidaritásáról biztosította az Európai Parlament Tallinnt az utóbbi időben kialakult orosz-észt konfliktus kapcsán csütörtökön, a strasbourgi plenáris ülésen elfogadott állásfoglalásában.
Dátum: 2007-05-24 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:13:05.767274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 460 igen, 31 nem szavazattal, 38 tartózkodás mellett megszavazott szövegben a parlament egyúttal elutasította az orosz hatóságok beavatkozási kísérleteit Észtország belügyeibe.
Az Európai Parlament úgy véli, hogy "Észtországnak, mint az EU és a NATO független tagjának joga van tragikus közelmúltjának értékelésére, amely függetlenségének az 1939-es Hitler-Sztálin paktum eredményeként való elvesztésével kezdődött és egészen 1991-ig tartott".
Az állásfoglalás egyúttal "felszólítja az orosz kormányt, hogy folytasson nyílt, részrehajlásmentes párbeszédet a kelet- és közép-európai demokráciákkal a huszadik század történelméről és az emberiség elleni bűntettekről, köztük a parancsuralmi kommunista rendszerek által akkor elkövetett bűntettekről is".
MTI - fidesz.hu